A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - GODA Gertrud: Jószay Zsolt. A szobrász és alkotásai
494 Goda Gertrud során magába fordulva, lesütve pihen. A karakteres áll ellágyul, a hajtömeg helyett valami olyan záró motívum kerül a fej tetejére, amit nehéz sapkának nevezni, inkább a koponyát pótló kultikus fedésnek tűnik. A mű csupán már ezzel is kiemelkedik a hétköznapi lét színteréből, amit tovább fokoz a ruházat állig felnyúló, jelzésszerű volta. Attól, hogy a szobor felépítése az emberi testre alig emlékeztet, tovább segíti az elvontság érzetét. Jószaynak mindezzel nagyon is sikerül az ezredvég, majd a 21. század eleji ember világhoz és önmagához való kétségeit érzékeltetni, s eközben egy merőben új alkotás született, Hívő címmel (6. kép). 5 5 Ez utóbbinak mintegy párdarabja lehetne a Kontempláció (7. kép). 5 6 A Férfi mellszobor 57 és a Férfi portré 5 8 esetében pedig az anyagi és szellemi világ határán egyensúlyoz. A szemek maguk elé révednek, már-már belső hangot is hallani vélünk, s mindez úgy történik, hogy a merész aszimmetriával izgalmassá formált test nagyon is emberszerű és erőtől duzzadt. Az 1990-es évek sok szép műve közül is kiemelkedő az — egy ágát vesztett, víz hordta fánál alig többet mutató — Áldozat című alkotása (8. kép). 5 9 Egyedül a fej szelídségével és a test nemes arányával sikerül elérnie, hogy csakis Isten fia corpusára gondolhassunk. S mindehhez semmi külsőségre nincs szüksége, még keresztre sem! Egy jövő előtt álló gyermekember vállalja fel sorsát alázattal, s ezáltal még megejtőbb a mű. Az eszköztelenségnek olyan magaslatára jut, ami csak a legnagyobbaknak szokott sikerülni. Nem hiányolunk semmi elhagyást, pedig az Áldozat egy torzó. Egy olyan torzó, amilyeneket a történelem örökít ránk a messzi múlt szobrá5 5 1991, fa, textil, M: 68 cm — Lóránt János Demeter tulajdona. 5 6 1992, fa, textil, M: 62 cm — magántulajdon. 5 7 1991, fa, textil, M: 50 cm — magántulajdon. 5 8 1995, fa, textil, M: 49 cm — Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, ltsz: 1995.434. 5 9 1994, fa, textil, M: 103 cm — magántulajdon. szatából, s amiket mégis teljesnek érzünk, mert kiegészülnek a bennünk meglévő képzettel — a részt egésznek éljük meg. így volt ez már a Sapkás kislánnyal induló, majd az Egyensúllyal, a játékkal folytatódó, táncos témákat feldolgozó művek esetében is. Az 1994-es év másik remeke, a Törvénytudó is ide sorolható. 6 0 A művész minden teatralitást kizár, nemcsak a széles gesztusok, de a fej egésze is az igazság objektivitását hordozza. A Fiú az emberi létünk méltóságát, 6 1 A tanító az átadás teljességét hordozza. 6 2 Azonosulni vagyunk képesek a fent említett szobrok megoldásával, mert a „hiány" maga a mű lényege, amire a magyar művészetben már oly szép példát adott a nagy előd, Ferenczy Béni (Caritas). 6 8 Persze Jószaynál, és a hozzá hasonló gazdag életművekben is mindig akad arra példa, hogy mindez nem vált ki ilyen egyértelmű érzést (Térdeplő, 6 4 Lépő lány) 6 5 Talán itt kell megemlíteni, hogy Jószay — a kiforrott szobrász — nem elégszik meg a részigazságokkal. Egy már-már késznek ítélt munkáján hosszan tépelődik, s próbálja egyre több, újonnan felvetett gondolattal telíteni azt. Van, hogy csak többszöri újrakomponálás után tekinti befejezettnek művét. E sokszor átgondolt alkotói módszer odavezeti, hogy már nemcsak kibontja a fából a művet, de továbbépíti, applikálja is oly módon, mintha mintázna. így azután művei sokszor csak évek múltán nyerik el végleges formájukat! S talán ennek tudatában sikerül leginkább megértenünk munkáinak sokat vitatott „öltöztetett" jellegét is. 6 0 1994, fa, textil, M: 104 cm — a művész tulajdona. 6 1 1995, fa, textil, M: 145 cm — a művész tulajdona. 6 2 1993-1995, fa, textil, M: 89 cm — Nóvák Tamás tulajdona. 6 3 1950, bronz, M: 27 cm — Ferenczy Béni hagyaték, ltsz: 74. 48-F. 6 4 1990, fa, M: 42 cm — Földi Péter tulajdona. 6 5 1995, fa, textil, M: 106 cm — a művész tulajdona.