A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - GODA Gertrud: Jószay Zsolt. A szobrász és alkotásai

484 Goda Gertrud iskolatársakról készített fejszobraira (Attila,

n GizóA Rozi)

u még többször vissza kell térnünk, mint olyan szépreményű munkákra, melyekben már felfedezhető a szobrász később kiteljesedő lényegmegragadó képessége (1. kép). Másodévesként — mint megoldandó téma — a makrokozmosz, az univerzum és a viszonylagos harmóniát megelőző őskáosz foglalkoztatta. Kontrasztok címmel egy három egységből álló domborművet készített, törekedve a dolgok jelzésszerű leegyszerűsítésére.

1

5 Azután ez lesz az a munkája, amivel először szerepel a nyilvánosság előtt, nevezetesen az Egyetemisták és Főiskolások Fesztiválján Debrecenben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában 1972-ben megrendezett tárlaton arany fokozatot nyert, a Schaár Erzsébet szobrászművész vezette díjzsűri döntése alapján. Amennyire szárnyakat tud adni a fiatalon kapott elismerés, annyira nagy veszély is rejlik abban! Jószay e korai sikert — egyéniségének köszönhetően — a maga javára tudta megélni. Nem szigetelődött el általa, s jelét mutatta annak is, hogy olyan emberi tulajdonságokkal rendelkezik, melyek csaknem annyira szükségesek — talán még fontosabbak is a művészpálya jövője szempontjából —, mint maga a tehetség. 1973-ban Szegeden, a Pedagógusjelöltek II. Országos Találkozóján képviselte iskoláját (Attila, Kontrasztok), többek között Földi Péterrel (1949), Selmeci Györggyel (1947) és Wieszt Jószeffel (1951-2007) együtt. Ha fellapozzuk a képekben is gazdag katalógust, minden túlzás nélkül megállapítható, hogy ez a rangos seregszemle országos megújhodását hozott a magyar képzőművészeti életbe. A társas lét vidám megélését mintegy elfedő magányosságérzet azután „kötelező" kor1

2 1971 körül, gipsz, M: 56 cm — magántulajdon. 1

3 1973, terrakotta, M: 30 cm — lappang. 1

4 1972, terrakotta, M: 25 cm — lappang. 1

5 1972, gipsz, 80 x 30 cm — lappang. tünetként tűnik fel nála is. A felsőbb éves Selmeci György dobozba zárt babái Jószaynál fiókszerű keretbe komponált mikrokozmoszként jelentkezett (Fejlődés7

1

6 1970 táján a főiskolások között egy lírikus szürrealista felfogás volt divatban, amit a mesterek is toleráltak. Selmeci képzelet gazdag egyéni hangja olyan hatással volt a többiekre, hogy annak nyoma még évtizedek múltán is kitapintható az egykori társak szimbólumrendszerében. A szobrász Jószay sem tudta ez alól függetleníteni magát. Egy nyilatkozatában így emlékezett: „egyszerűen követendőnek tartottam". A mindennapi hatásokon túl — azzal egy időben — olyan nagy és egyéni művészi világképet teremtő alkotókra is példaként tekintett, mint Henry Moore és Alberto Giacometti. Majd Alexander Calder térben rajzoló mobilja és Victor Vasarelynek a néző mozgásából létrejövő kinetikus műve lett számára az etalon. Fényre-szélre változó, felfüggesztett modelleket konstruált, de ekkor már az igazi nagy eszményképe a nálunk ez időben még alig ismert Nicolas Schöffer, azaz Schöffer Miklós (1912-1992) volt. Azonban ezt az utat sem érezte magáénak annyira, hogy idejében le ne térjen róla! Vele született művészi érzéke arra késztette, hogy fenntartással fogadja a mások által elért eredményeket, s az alig húsz éves fiatalember nemcsak érezte, de tudhatta is: önmagát kell megtalálnia. 1972-ben, nagy várakozások közepette kijutott Párizsba. Abban a hitben utazott a modern művészet bölcsőjébe, hogy ami idáig ámulatba ejtette, az ott, a valóságban még inkább meg fogja érinteni. Élőben szerette volna látni a csak jó-rossz reprodukciókból ismert „főműveket", ezért zarándok módjára végigjárta a helyszíneket, ahol azok fellelhetők voltak. Az avantgardok azonban nem váltották ki belőle azt az érzést, amit 1

6 Három részből álló plasztika. 1971, gipsz, 15 x 60 cm — lappang.