A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - GODA Gertrud: Jószay Zsolt. A szobrász és alkotásai
482 Goda Gertrud keveset tudhatunk. Azért is, mert halk szavú lévén szinte teljes egésszé művei hordozzák közlendőit (Főnix, 9 Dr. Kunt Ernő-emlékszobor). 1 0 Ha az évforduló kapcsán munkásságának egészét vizsgáljuk, magunk is arra a megállapításra jutunk, mint az alkotó, aki e szóban forgó gyűjteményes tárlatra összeállította fontosnak tartott munkáinak listáját. Fából alkotott figurális műveivel vált a hazai szobrászat jelentős egyéniségévé. Bizonyára azért, mert e művekben sikerült függetlenítenie magát a kötöttségektől (konvencióktól és elvárásoktól) úgy, hogy azok kifejezési formájukban és megjelenésükben is elnyerjék a csupáncsak alkotójukra jellemző stílusjegyeket. Jószay szobrainak társaságában kénytelenek vagyunk magunkra figyelni. Művei láttán olyan gondolatok kerítenek hatalmukba, melyeken talán e szobrok nélkül sohasem tűnődnénk el! Hogyan sikerül elérnie ezt a „varázslatot", és egyáltalán hogyan jutott el a gondolatátvitelnek erre a fokára? — vetődik föl a kérdés. Azonban már előre tudható, hogy ezekre a kérdésekre — a művészet természetéből adódóan — nem igen lehet kimerítő választ adni. A tanulmány mégis megpróbálja bemutatni az alkotás folyamatában magára maradt ember vívódását, valamint azt a soktényezős hatás-együttest, ami teret nyitott a művész kiteljesedéséhez. Az 1951. június 2-án, Szolnokon született Jószay Zsolt önvallomása szerint a család felnőttjei között egyedüli gyermekként nevelkedve hamar megérezte, hogy legkedvesebb foglalatossága a kályhásmester hátrahagyott samottjából valami újat létrehozni. Az alkotás rendkívüli boldogságot jelentett számára. S azóta is, ha csak odatekint a féltve óvott, maroknyi munkák felé — a meglett ember arcán 9 1999, fa, 60 x 100 cm — Deszkatemplom (szószékkorona teteje), Miskolc. 1 0 2005, fa, M: 135 cm — Miskolci Egyetem. A posztamens Rudolf Mihály építész terve. az egykor volt gyermek mosolya sugárzik át. Régen, több mint fél évszázada (!) a hallgatag kisfiú ezen apró szobrocskák segítségével adta az őt nagy gonddal körülvevő család tudtára, merre terelgessék. Szülei azután el is vitték, és beíratták Szolnok város képzőművészeti körébe, még mielőtt elérte volna az alsó korhatárt. így az első szakmai útmutatásokat jól felkészült művészektől, Nagy István (1920) szobrásztól, valamint Bokros László (1928) festő- és grafikusművésztől kapta. Minden bizonnyal képes volt megérteni tanácsukat, valamint azt is, hogy alapos rajzi tanulmányok nélkül — amiket fiatalon, hajlékony korban kell elvégezni — nem lehet érdemben tovább lépnie. A szobrászat terén is hasznos ismeretekre tett szert, olyannyira, hogy ezek segítségével tanulta meg a mintázás alapjait. Visszatekintve látszik igazán, mennyire szerencsés volt indulása, s az is, hogy a Szolnokon kapott útravaló tulajdonképpen életre szóló lett. A fiatal Jószay figyelmét teljesen lekötötte az alkotás öröme. Sohasem volt kérdés önmaga számára, milyen hivatást fog választani. Tudatosan készült pályájára, s a beható stúdiumokat csakis sikeres felvételi vizsga követhette. Mondhatjuk ezt akkor is, ha ő szíve szerint Budapestre, a Képzőművészeti Főiskolára ment volna, s nem Egerbe, a történelmi város patinás líceumába. E csalódásért azonban sorsa mintha kárpótolni akarta volna azzal, hogy egy legendássá lett időben került oda, 1970-ben, mint a Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakos hallgatója. Hann Ferenc művészettörténész, a „pártatlan tanú" az akkori rajz tanszéket a következő módon jellemezte egy 1990-ben írt katalógus előszavában: „Egy-egy iskola történetében vannak nagy generációk. Valami véletlen folytán egymás mellé sodródik néhány tehetséges ember, s még ha a genius loci erőtlen is ott, azon a helyen, valamiféle