A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - SÜMEGI György: Szalay Lajos háborúja. A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák

464 Sümegi György talán legfontosabbak számbavételét. A kivégzés-tematikájú kompozíciók az agresszív szembenállást, szembefordulást (kivégzők és áldozatok), a nyers, szemtől szemben elkövetett erőszakot formai elemként ismétlik. Ezekben az egymásnak feszülő formai halmazokban a függőleges (katonák fegyverrel) mindig az agresszív, a támadó, a megsemmisítő. A vízszintes formarendű a kiszolgáltatott, az áldozat, a levert, a meggyilkolt, a megsemmisített. Szalaynak az 1956-os magyar forradalmat megidéző rajzaiban is továbbél ez a kompozíciós alaprend, azzal a formai gazdagodással, hogy egy új síkban, a függőlegesvízszintes alaptengelyhez képest átlósan jelennek meg a segítők, az enyhítők, az angyalok. E misztikumba hajló, az égiek segítségét igénylő (már csak őbennük bízó?) művészi akarat konkrétumokban is képes megnyilatkozni. A formai általánosítás síkja mellett ugyanakkor erős konkrétumokkal is él. A második világháború személyekben meghatározható okozóit is fölsorolta egyik rajzán. Az eleső, a levert katona fölött Hitler, Churchill, Sztálin, Horthy (?), Mussolini profilképe. A katonákat ugyanolyan változatos formarendben jeleníti meg (vonuló, rohamozó stb.), mint a háborút, a harcot magát, a legyőzötteket, az elesetteket és támadóikat. Szalay háborús rajzai motivációinak összefoglalójául is az alkotót kell idéznünk: „En a háborútól pánikszerűen féltem. Nemcsak azért, mert az egy szörnyű dolog, hanem mert nekem részt kellett benne vennem, akár tetszett, akár nem. A háborút borzalmasnak éreztem akkor és érzem most is. Úgy éreztem, a bennem levő szellemi rang kötelez engem arra, hogy a háború ellen kiabáljak. "(SZALAY 2009a, 88-89) Szalaynak a második világháborúban készült műveiből kiállították a „ 78. Málhásállat vezető", „79-82. Harctéri rajzok", „98. Bunkerben", „99-101. Harctéri akvarellek " címeken jelzetteket (5. kép). Ugyanezen a tárlaton szerepeltek mindazon művészek, akik a haditudósító szakaszban szolgáltak, akik közül többeket megemlít Polony Elemér (19151991) festőművész a naplójában, Szalayn kívül Ballagó Imre (1915-1997), Benyovszky István (1898-1969), Megyeri Barna (19201966), Pándy Lajos (1895-1957). A képzőművész-haditudósítói munkáról elsődleges forrás lehet a Polony-napló, amely érzékletes leírásban mutatja be a hadba vonulást, a megismert városokat, közvetlen környezetét és a hadi történéseket. Rögzíti azt is, hogy mikor, mely helyszínen, milyen motívumot (épületet, tájat, tájrészletet vagy katonát stb.) rajzolt vagy festett. Tehát e napló képzőművészeti, vizuális szempontból is megkerülhetetlen írott forrása a keleti fronton megfordult képzőművészeknek, és az ott keletkezett — vagy később létrejött — képzőművészeti alkotásoknak. Ha a bevezetőben Szőnyi Istvántól idézett cicerói mondatot Szalayra — és haditudósító társaira — próbálom aktualizálni, akkor Szőnyi István fölismerését megerősítve mondhatom: bizonyos múzsák (az intim szféráé, a privát életé pl.) csatazajban nem aktívak, mások viszont főleg a csatazajban mozognak otthonosan. Szalay Lajos a kor kihívására, a háborúra, az erőszakra teljes életművében tiltakozó, erősen protestáló művekkel reagált. 1980 körül keletkezett ex librisén a lantját oldalánál pihenőállásban tartó költő-művész elszálló repülőre figyel, lábai előtt hanyatt-fekvő lótetem (6. kép). Fölirata ugyan egyértelműen cicerói („Inter armis silent musae"), ám Szalay háborús művei zömének a vizuális üzenete összességében ettől eltérő: a háborúban sem hallgatnak a múzsák. IRODALOM BARCSAY Jenő 2000 Munkám, sorsom, emlékeim. Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest. CS. SZABÓ László 1962 Hunok Nyugaton. Látóhatár V (szeptember 5.), 443.