A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - SÜMEGI György: Szalay Lajos háborúja. A fegyverek közt (sem) hallgatnak a múzsák

Szalay Lajos háborúja 459 kevésbé volt közlékeny, nem szerette fölidézni az ottani eseményeket. „Bennem van egy képesség, hogy be tudom a lelkemet hunyni, mint más a szemét, ha olyan körülmények közé kerülök, ami nekem nem tetszik." (SZALAY 1989, 20) Legelsősorban bizonyosan a katonasága tartozik ebbe a kategóriába. Ezzel kapcsolatban működött legerősebben a már-már amnézia szintű felejtése. Bizonyos szempontból ugyanez történhetett az 1956-os forradalomhoz kapcsolódó rajzai miatti argentínai „kiűzetése" kérdésében (az erős argentínai magyar baloldali emigráció tette), mert ezt a történetet is rendre általános és rövid, olykor önellentmondásos módon intézte el. A beszélni, magyar nyelven passziózusan fogalmazni szerető Szalay nem óhajtott emlékezni élete kudarcos, megaláztatással és kiszolgáltatottsággal teli eseményeire. Mintha tudatosan törölte volna őket emlékezete raszteréből. „A háborúról nem szeretek beszélni (haditudósító században szolgáltam), meg a háborús bűnösök tárgyalásáról sem, ahol meg a bírói emelvényen ültem fenn mint megfigyelőféle." (SZALAY 1987, 15-16) A bevonulását az adott történelmi körülmények elfogadásával magyarázza: „Az Erdélybe való bevonulás számomra a gondolkodásra jogot nem adó körülmények parancsa volt. Társadalmi helyzetem és magyarságom kötelezővé tette, hogy menjek, ha az akkori értelemben hazának nevezett fogalom engem behívott. " (SZALAY 1987,25) A nehézségek, a fizikai erőnlétet és akaratot is erősen igénybe vevő katonai szolgálat elviseléséhez sajátos, egyéni képességét is hozzáfűzi: „Mérhetetlen magas fokú képesség volt bennem a szükségek kibírására. [...] Amit öt percig kibírtam, azt kibírtam akár három évig is. A hirtelen erőfeszítés és a kitartó erőfeszítés nálam egy volt. Mindenki azt hitte, amikor Erdélybe bevonultunk, hogy össze fogok esni már az első kilométer után, de már javában bent gyalogoltunk, amikor én még mindig nagyon fítten mozogtam azzal a fölszereléssel, amely nekem mint tizedesnek járt, pedig már a tisztek is szinte lógtak, mint a hullák." (SZALAY 1987, 25) A nehéz, esetenként embertelen körülmények elviselése és kibírása Szalay Lajosnál, az érzékeny idegalkatú művésznél fontos kérdés. Mert a jelenléten túl az átélteket művészi módon is szerette volna megragadni, hitelesen kifejezni mint haditudósító. „Meg akartam rajzolni a halált, amit nem láttam, csak éreztem. Milliókét. Nem vérszagot éreztem, hanem halálszagot. "(GASTER 1970, 57) A háború általános hatásáról vallotta: „Lecsapott a második világháború. A szétzúzott világban minden ember cserepekre tört. " (SZALAY 1980b, 117) „Falhoz mázolt denevérként vinnyog bennem a félelem, ha annak a szörnyű mészárlásnak a szagát megérzem." (SZALAY 2009b, 21) „A háború nekem a legnagyobb ellenségem, mert a létezésnek a háború a legnagyobb haragosa. [...] Minden háború a Káin-Abel testvérharc folytatása. [...] Ha én azt hinném, hogy a rajzaimmal a háború ellen tiltakozni hiábavalóság, akkor is tovább kellene csinálnom. Nem tehetek másként. " (SZALAY 1987, 68) Szinte eleve elrendelésként, önmagára kötelező feladatként értelmezte alkotásaival a háború elleni tiltakozást. Ezt a meggyőződését alapozhatta meg, és egyúttal föl is erősíthette a személyiség fontos alapvonása, vallásossága. „Ifjú koromban vallásos nevelést kaptam. Ezért a rajzaimban vallásos eszmék hatnak." (SZALAY 1979b, 72) „Az én művészetem vallásos jellegű." (SZALAY 1987,19)