A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - PORKOLÁB Tibor: Lévay, a dicsszónok

404 Porkoláb Tibor mából — „aranytollal" jutalmazza Lévayt. Az indítványozó Vay Béla főispán külön is szól az ünnepelt „szónoki érdemeiről", később pedig közgyűlési jegyzőkönyvbe foglalják: „amellett hogy jeles stiliszta, kiváló szónok is, mind a zöld asztal mellett, mind ünnepi alkalmakkor" (DOBROSSY 1996, 46). Lévay nem csupán hivatalos orátorként gyakorol „mély s oly elfelejthetetlen benyomást" hallgatóságára, de egyéb nyilvános fellépései alkalmával is magával ragadja a közönséget. A színész Egressy Gábor számára például a miskolci színház ünnepélyes felavatása alkalmából 1857. szeptember 6-án rendezett „búcsúlakoma" ]ór észt Lévay tósztja miatt marad emlékezetes: „A jelenlevő díszes kör, érzületét irányunkban közkedvességü költőnk: Lévay József tolmácsolta; — mely pohárszózat szintoly gyönyörű volt nyelvében, mint gazdag eszményi tartalmában. " (EGRESSY 1867, 375) Szűcs Sámuel pedig Lévay egy menyegzői „felköszöntője" kapcsán állapítja meg lokálpatrióta büszkeséggel: „az idegenek, kik most haliák őt először, meg győződhettek, hogy főjegyzőnk, szónoki tehetségének, ország szerte elterjedt hire, épen nincsen nagyítva. " (SZŰCS 2003,11/322) Dicsszónokként Lévay 1865. február 6-án lép fel először szűkebb hazáján, Miskolcon és Borsodon kívül: a Kisfaludy Társaság felkérésére újítja fel Kazinczy Gábor emlékezetét a Társaság ünnepélyes közülésén (LÉVAY 1869b). Hamarosan egy újabb emlékbeszéd megtartására is megbízást kap a Társaságtól: orációját Tompa Mihályról elkészíti ugyan, de előadására nem tud vállalkozni: végül Vadnay Károly olvassa fel a Társaság 1869. február 14i közülésen (LÉVAY 1869). Lévay nevéhez mindösszesen ez a két nagyformátumú, a dicsőített „szellemi arczképét", életpályáját az éloge académique hazai hagyománya szerint bemutató, klasszikus emlékbeszéd fűződik. A Magyar Tudományos Akadémiától is kap felkérést emlékbeszédek tartására — 1881. október 9-én kelt levelében Gyulai Pál tolmácsolja az „I-ső osztály" indítványát a Tóth Kálmán és a Szemere Miklós felett tartandó beszéd ügyében

2 —, ám ezeket Lévay nem teljesíti. Úgy tűnik fel, csak egykori legközelebbi barátai esetében érzi elháríthatatlan kötelességének a dicsszónoki fellépést az Akadémia és Kisfaludy Társaság kommemorációs szertartásain. Ennek a feltételezésnek ugyan ellentmondani látszik, hogy Szász Károly emlékezetének akadémiai felújítására sem vállalkozik, ám ezt a feladatot 1906-ban (több mint nyolcvan éves korában) kapja. Ahogy a naplójában írja: „Az 'Akadémia' első osztálya régebben engem jelölt arra, hogy Szász Károly fölött emlékbeszédet tartsak. Mint műfordítót tartott arra alkalmasnak. Akkor mindjárt tudtára adtam Gyulainak, hogy nem vállalkozhatom. Most a főtitkár fordul hozzám ez ügyben. Válaszomban hivatkoztam a Gyulaival akkor mindjárt közlött vonakodásomra. Öreg vagyok, rest vagyok; nem érzek erőt arra, hogy méltóképpen feltüntessem Szász Károly roppant terjedelmű, változatos írói munkásságát, s abban az ő egész alakját. Pedig erősen ösztönözhet az iránta ifjú korom óta érzett barátság, szeretet és nagyrabecsülés. Hiszem, hogy nálam nélkül sem fog ő azon jelesek sorába merülni, kiknek nevét feledés borítja 'carent quia vatesacro'. "(LÉVAY 2001,1/376) A megtisztelő felkérés elhárítását feltehetően az is megkönnyíti, hogy Lévay ez év március 25-én terjedelmes ódával (LÉVAY 1909, 163-168) lép fel az Akadémia „fényesen sikerült" centenáriumi Toldy-ünnepélyén. A Toldy Ferencz emlékezete című költeménynek — ahogy naplójában írja — „reményem fölötti általános zajos hatása volt". Majd hozzáfűzi: „Ez az ünnepi közönség először és talán utoljára hallott engem mint felolvasót. "(LÉVAY 2001,1/341) A Toldy-óda valóban Lévay első és egyben utolsó kommemorációs fellépése az Akadémi2 MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 5689/245