A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - CSÍKI Tamás: Rendiség és polgárosodás Borsod vármegyében Lévay József életpályájának személyes tapasztalata alapján

Rendiség és polgárosodás Borsod vármegyében 399 is — a „dús lakomázás" talán egyedüli alkalmai a „régi szokást követő" és a családi együttlét örömét biztosító disznóvágások (PORKOLÁB 2001, I. 41, 208, 260). Ehhez azonban az újabb társadalmi szerepek megkívánta vagy a kialakuló értékrendjéből adódó életmódelemek és cselekvések társultak. Lévay egészen idős korában is rendszeresen vadászik (partnerei legtöbbször volt vármegyei tisztviselők), emellett 84 évesen is angolul tanul, hogy a kiejtését javítsa és a szókincsét gyarapítsa. („Bennem a tudásvágyat még nem oltotta ki a nagy életkor. Éppoly örömet szerez valamit megismerni, mint valamit dolgozni.") (PORKOLÁB 2001, I. 215, 251, 254, 286, 294, 336; PORKOLÁB 2001, II. 64) A takarékos és — ahogy fogalmaz — „egyszerű életmódot" folytató naplóíró hosszú élete alatt jelentős vagyont gyűjtött össze. Nyugdíja az 1910-es években 2700 korona, ehhez járult kb. 100 ezer koronás banki megtakarításának, valamint „kevés értékpapírjainak" gondosan kalkulált kamata (évente 7000 korona), ami a szükségleteit és a kisebb jótékonykodásokat is fedezte. Tőkepénzét nem kívánja „csorbítani"(ám végül 3 ízben összesen 12 ezer korona hadikölcsönt jegyez), erről többször módosított végrendeletében határoz: a szentpéteri református egyháznak 2000, az Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak és a miskolci református gimnáziumnak 10001000, a református filléregyletnek 400, a miskolci nőegyletnek és a közművelődési egyletnek 200-200 koronát hagyományoz. A naplóíró egyébként bírálja barátja, Lichtenstein József miskolci nagykereskedő végrendeletét, aki tetemes vagyonából semmit sem hagy jótékony célokra (mivel azt hiúságnak véli), ezzel szemben Lévay az adományozással „valami nemesebbet és megnyugtatóbbat"érez. S a támogatottak pontosan jelzik azokat az intézményeket és közösségeket, amelyek önazonosságának formálódásában, kötődéseiben, a megélt társadalmi emelkedésben a legfontosabb szerepet játszották, és melyek iránt hálát, illetve felelősséget érzett. (PORKOLÁB 2001, II. 282,290,343-344, 360-361, 382) A társadalmi kapcsolatait és társadalomképét azonban (s ez jellemzi az alkotmányosságról, a politikai rendről vallott felfogását, esztétikai-irodalmi ízlését, életvitelét, sőt az elbeszélésekben jelenlévő személyes és történelmi múlt rekonstrukcióját is) szigorú, módosításra alkalmatlan, előíró normák határozták meg. A gentrytől, amely számára nem más, mint életforma, elhatárolódik, ezzel szemben a vagyonos kecskeméti szőlőtermelőben vagy a takarékos zipser gazdában a polgárias tulajdonságokat és az erkölcsi kiválóságot eszményíti, a szentpéteri zsidó vállalkozóról viszont előítélettel és távolságtartással nyilatkozik. A mentális elkülönülés mégis a „földhözragadt", nem maga ura parasztokkal szemben a legfeltűnőbb, de a munkások és az iparosok ábrázolása is a foglalkozások mereven hierarchikus (rendies) szemléletéről tanúskodik (vö. TÓTH 1991, 76). Végül, megítélésünk szerint mind a visszaemlékezés, mind a napló írása nem elsősorban az individuum, mint inkább a normatívvá stilizált életpálya reprezentációjának az eszköze. IRODALOM ASSMANN, Jan 1999 A kulturális emlékezet. Atlantisz, Budapest. BALÁZS Győző (szerk.) 1935 Lévay József: Visszatekintés. Miskolci Református Gimnázium, Miskolc. GYÁNI Gábor 2000 A napló mint társadalomtörténeti forrás. A közhivatalnok identitása. In GYÁNI Gábor (szerk.): Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág, Budapest. 145-160. LAKNER Lajos 2000 Irodalmi kultusz, identitás, legitimáció. In KALLA Zsuzsa (szerk.): Az irodalom ünnepei. Kultusztörténeti tanulmányok. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest. 148 169. MIKLÓS Róbert 1978 Lévay József életútja. Miskolc Városi Könyvtár, Miskolc.