A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - CSÍKI Tamás: Rendiség és polgárosodás Borsod vármegyében Lévay József életpályájának személyes tapasztalata alapján

396 Csíki Tamás Scott-tanulmányát olvassa, valamint Voinovich Géza Madách-életrajzát (Az ember tragédiájának „elvont elmélkedéseit", „nehézkes, erőltetett és sokszor homályos" nyelvezetét viszont bírálja). A nemzeti múlt elbeszélésmódjáról vallott felfogását pedig Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi c. művének megjelenésekor fejti ki: „Szépen megírt történelmi mű, bőven alátámogatja jellemrajzát dokumentumokkal is. De a hangulat, mely áthatja, nem mutat jóindulatot a magasztos tárgy iránt. Igazságosabb, nemzetibb érzetű történetíró tudta volna azt elmondani." (PORKOLÁB 2001, I. 240; PORKOLÁB 2001, II. 254, 280, 337) Az említettek után nem lepődhetünk meg azon, hogy Lévay irodalmi-művészi eszményétől távolt állt a századforduló modernizmusa, ám ezúttal sem csak generációs értetlenségről, ízlésbeli idegenkedésről vagy esztétikai elutasításról van szó. A Szépművészeti Múzeum kiállításán 1908-ban a szeceszsziót ugyan csupán „természetellenesnek" minősíti, Erdős Renée verseit — amit Gyulaitól kapott bírálatra — „pongyolára vetkezett szemérmetlenséggel" illeti (amivel szemben a költészetnek a „nyers természetet megszépítve" kell bemutatnia), és Ady „őrületes"verseit a korízlés „émelyítő tévelygésének" tartja. Komjáthy Jenő múzeumának felavatásakor azonban már azt firtatja, nem „zsidó vállalkozás-e ez a fészkelődés", az irodalmi modernitáshoz aligha köthető Kiss József 40 éves költői jubileumán pedig a következőképpen fogalmaz: „ Verték a nagydobot a hírlapokban. Felfújták a kis Kiss Józsefet oly nagy költőnek, kihez fogható a holtak közt is alig akad. A jubileum ily hangos lármájában, minőt életében se Vörösmarty, se Petőfi, se Arany, se Tompa nem kapott, nagy része van annak, hogy Kiss József zsidó... Demonstrálni akartak azok ellen, akik nem ismerik el Kiss Józsefet sem nagy költőnek, legkevésbé magyarnak. " (PORKOLÁB 2001,1. 222, 413; PORKOLÁB 2001, II. 16, 163) Látható, hogy Lévay gondolkodásában jelen van — eltérő kontextusokban és jelentéstartalmakkal — a zsidókkal kapcsolatos ellenérzés, ami a sztereotípiák, illetve az előítélet kialakulásának és erősödésének menetét is szemlélteti. A tátrai fürdőkben az izraelita nők idegen szokásait tapasztalta, a sajószentpéteri üveggyár élén — ahogy fogalmaz — „számító emberek, mint sejtem, izraeliták állnak. Nem tudom, vajon ez a körülmény bátorító-e inkább, vagy óvatosságra intő." Kiss József zsidóságába pedig költészetének „ízléstelenségét", méltatlan ünneplését és dicsőítését (amiben a hitsorsosai és a Kisfaludy Társasággal szembeforduló Petőfi Társaság jár az élen), valamint a „magyar szellem és érzés"hiányát sűríti. S ezzel kirekeszti a nemzeti irodalom panteonjából (PORKOLÁB 2001, I. 65; PORKOLÁB 2001, II. 265). Ha Kiss József, Ady, valamint Komjáthy Jenő költészetét Lévay némi indulattal, a populáris kultúra és a tömegszórakoztatás általa tapasztalt jelenségeit távolságtartó iróniával utasítja el. A krajcáros újságok közül Sajószentpéterre is eljutó Friss Újság, amivel a házfelügyelője „traktálta", szerinte „maszlagozza a népet", és ezért a sajtószabadságot okolja, továbbá elítélően szól a Szent Mihálynapi vásáron ponyvái históriákat kínáló és a „borzasztó történeteket, rablásokat ésgyilkosságokat"harsány hangon, énekelve reklámozó árusokról. De nincs jobb véleménye a település Sodorna nevű kocsmájában fellépő — ahova egyébként be nem tette a lábát — vándor színésztársulatról sem („csodálom, hogy kibírja mind a közönség, mind a társaság") (PORKOLÁB 2001. I. 236-237, 306, 368-369). A több mint kilencven évet megélő Lévay hogyan érzékelte környezete változásait, mindennapjainak mely eseményeit tartotta fontosnak lejegyezni, és ez milyen további részleteket árul el habitusáról? Betegségeivel, testi problémáival, illetőleg a közegészségügy átalakulásával — a matuzsálemi kor felé közeledve érthető módon — egyre többet