A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - MAROZSÁN Zsolt: Köves mesterségek a Hegyalján a 16-19. században

Köves mesterségek a Hegyalján a 16-19. században 317 is történt kiáramlás, pl. a Börzsöny-vidéki bányákba Erdőbényéről, Mádról, Sárospatakról, Tárcáiról, Tállyáról és Tokajból is kerültek kőfejtők (HÁLA 1987, 126). Ellentétes irányú vándorlás is gyakran történt, amire jó példa a börzsönyi rícerek (kőfejtők), Balatonfelvidéki kőbányászok hegyaljai megjelenése a 19. században. Ennek keretében számos, zömében sváb származású család telepedett meg a vidéken (VIGA 1997, 71-72). A legáltalánosabb mégis az volt, hogy a céh környékbeli falvakból alkalmazott időszakosan munkásokat a kőbányákban, és felügyeletük alatt történt a kővágó mesterség elsajátítása. A céhbe beállni kívánó legény legalább két hétig „tartozik valamelly régibb Legény mellett maga kenyerén inaskodni, míg a szerszámmal való bánást meg tamilja. Azután ha tetszik neki a munka beállhat, a felvetésből is részt vehet, de még maga kezére nem dolgozhatik, hanem tsak Tanítójának felvigyázása és igazgatása alatt, és a Legény részbeli kő árának is tsak felét veheti, fele pedig a Tanító legényé, míg a maga remekjét tökélletesen el nem készíti. "

i

y A remek egy négylábnyi nagyságú kő hasításából és faragásából állt. Egy legény miután a céhbeállás feltételeinek eleget tett, rendes céhtag lett, s valamely birtokos gazda bányájában vállalt munkát. Kötelességeit, jogait a céh artikulusai és egyéb rendelkezések szabták meg. Bére, mely minden kő után áldomáspénzzel egészült ki, a következőképp alakult: minden kő után 32 krajcár, apróbb kövek után 27 krajcár, valamint a molnároktól két köböl liszt rá eső része.

1

8 Mindezt emelte 1802 után a bányahaszon rá eső, harmadrésze is. 1822-ből fennmaradt egy teljes bányabeli legényszegődés is, mely szerint Nagy János gazda köteles volt legényeinek kész kővágó helyet 15 nap alatt kimutatni. Az alatt a legényei bárhol 1

7 SRKTGY Kt„ 1757. 1

8 SRKTGY Kt., 241. dolgozhattak, ha pedig 15 nap után sem lett kő hely számukra biztosítva, máshova szegődhettek.

1

9 Ezek általános feltételek voltak, és 1823-ban ezek alapján 22 legény szegődött bányabeli munkákra. 1776-tól, amikor Patak kamarai birtokként Bretzenheim herceg birtokába került, három részre vált a bányából származó jövedelem. Ekkortól oszlott szét az uraság, a gazdák és legények között, viszont a bányászat feletti felügyeleti jog megmaradt a földesúr kezében.

2

0 Ekkor Büky Ferenc uradalmi felügyelő, ellenőr rendelkezésére megtörtént a kövek árának felosztása. A szerződés szerint az uradalom és a bányabirtokosok úgy fogadták fel a kővágó legényeket harmados részesekké, hogy ezen fizetésért minden testi munkát kötelesek megtenni. A legényeket terhelte a kő értékesítése során, a kőkihajtáskor 4, felvetéskor viszont 2 Rft-nyi összeg. Nem kevés összeg volt ez, viszont még ha a legényeket terhelte is, akkor is „olyan nevezetes keresettel dolgozhatnak, amilyenekkel a városban nem hogy kétkezi munkások, de bármely mesterember sem".

21 Bevételnek jelentős volt mert egy 16 forintos kőből 4 forint, 48 forintos kőből 14 forint, így napszámuk átlag 3,5 Ft volt, ami folyamatos fegyelmezési problémákhoz vezetett körükben. Ez a példa nélkül való magas kereset volt az oka, hogy a bányász legények a „részegítő italokkal való mértéktelen visszaélés mellett, többnyire szegények és adósok T

2 A malomkőbányász céh működése általában véve nyereséges volt, de az ahhoz szükséges munkaerő és anyagi ráfordítás számtalan esetben veszteségeket is okozott. A céh tagjai nem egy esetben az uradalmi prefektushoz folyamodtak, ugyanis tagjaik közül sokan semmi haszonhoz nem jutottak, mivel a bányába vezető szekérutat egy év 1

9 SRKTGY Kt., 893. 2

0 SRKTGY L„ Kee. V. 25. 2

1 SRKTGY Kt., 240. 2

2 SRKTGY Kt., 240.