A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

KÖZLEMÉNYEK - Csíki Tamás: Egy parasztgazdaság piaci kapcsolatai a 19. század második felében. Kertész István naplója alapján

„ 1911. április 9. Eladtam egy hat hetes borjút Szendre, zsidó vette meg, de Pestre szállította, 28 koronát fizetett érte. " Az 1870-es években néhány holdas bérleteket

7 és bérmunkákat (részes aratást, faés erdőmunkákat) vállaló Kertész számára a tehéntartás pénzbeli haszonnal kalkuláló „tőkebefektetésnek" minősült

8 (az igás állatok tartása néhány holdon nem volt kifizetődő, a naplóíró ezt apjától vagy apósától szerezte be). 1876 áprilisában Szentpéteren ad el egy tehenet 62 forintért (előtte Szendrőn próbálkozik, de ott csak 54 forintot kínáltak érte), augusztus elején Kassán vesz helyette másikat 56 forintért (ezt megelőzően Edelényben tájékozódik), amit majd 1878 júniusában adott el 64 forintért. A következő évben viszont egy nagyobb hasznot eredményező tranzakcióra került sor: az április 27-én 54 forintért vett két darab egyéves borjút júliusban 76 forintért értékesítette. Kertész számára a vételi és az eladási ár közötti különbség minősült „nyereségnek", ahogy egy későbbi, 1883-84-es adásvétel tanúsítja, ami egyúttal arra utal, hogy ezekben a családtagok időnként együtt vettek részt. A naplóíró 1883. szeptember 3-án azt rögzíti, hogy „Ferenc öcsémnek" két tinót vettek 190 forintért, amelyek fél évvel későbbi eladásakor (1884. május 26-án - 212 forint és 50 krajcárért) az édesanyját jelöli meg tulajdonosként. („Édesanyám ökrét eladtuk a rendest és a gombost, 22 forint 50 krajcárt kaptunk rajta nyereséget.") Az 1880-as évek közepétől a tartás és az eladások stratégiája módosul. Kertész ekkor már az apja után örökölt kb. tíz kataszteri holdon, továbbá bérleteken gazdálkodik (az idősebb Kertész 1882-ben halt meg), egy, majd két tehenet tart folyamatosan, s ezek szaporulatát viszi rendszeresen a piacra. (1897 januárjában és áprilisában egy-egy borjút, júniusban egy tehenet ad el, összbevétele 86 forint 15 krajcár.) Az önálló gazdálkodás saját igaerőt igényelt. A naplóíró 1886-ban vásárolt két lovat 100 forintért (láttuk, ekkor vesz szekeret), ami bérfuvarozást és ezáltal pénzbevételei gyarapodását, valamint rugalmasabb piaci részvételt, az eladások és a vásárlások gyorsabb bonyolítását biztosította. (A saját igaerő, illetve a lovas fogat tulajdonosa presztízsét is növelte, s új státust jelölt ki számára a falu társadalmában: Kertész ettől kezdve rendszeresen rögzíti, hogy szekérrel volt a vásárban.

9) A lovak eladása/cseréje viszont a kevésbé sikeres piaci akciók közé tartozott. Az 1886-ban vásárolt egyik csikót 1888 májusától, a bejegyzések szerint, huszonöt alkalommal próbálta eladni (Szendrőn, Szepsiben, Edelényben, Szikszón, Miskolcon, Szentpéteren és Tornán), ám ez csupán 1898 áprilisában sikerült („eladtam a pajkos lovat 20 forintért, amit 12 évig tartottam, három éves korától"). A sertéstartás sem csupán a hús- és zsírellátást biztosította. Az első, erre vonatkozó naplóbejegyzés 1876 novemberében egy családon belüli tranzakciót rögzít, ami az apa (telkes gazda) legeltetési jogának megvételét is magába foglalta. („Eladtam Édesapámnak egy farsangi malacot 11 osztrák forintért, de 4 forint és 60 krajcár ott maradt nála, amiért két malacom járt a Szuhadalba.") Majd, ahogy Kertész állománya gyarapodott, a sza7 Pl. „1876. március 14. Tekintetes Vatay Jánosné asszonytól vállaltam a rétje szélén a gaz irtását oly módon, hogy egy darab szántóföld van ottan, azt adta ide művelni." Emellett 1879-től több évtizeden keresztül használja zálogjogon („80 osztrák forint kamatjába") Vadas József kétvékás kcndcrföldjct. 8 Szuhay 1982. 132.; Mohay 1994. 114. 9 Az ökör- és lófogatok váltása ezekben az években zajlott Martonyiban: 1895-ben az előbbiből 14. az utóbbiból 39 volt a faluban. Szuhay 1982. 110. 553