A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Fogas Tóth Balázs: A cigándiak lótartása a táj átalakulásának tükrében

A CIGÁNDIAK LÓTARTÁSA A TÁJ ÁTALAKULÁSÁNAK TÜKRÉBEN FOGAS TÓTH BALÁZS írásomban a Cigándra jellemző lovas fogatok kialakulásának okaival kívánok foglalkozni a történeti ökológia szemüvegén keresztül. Egy konkrét példán szeretném bemutatni a táj és kultúra szoros kapcsolatát. Nem célja a tanulmánynak a cigándiak lótartásának néprajzával foglalkozni, hiszen arról már született egy kiváló kis tanulmány György Károly tollából. Ez a tanulmány részletesen leírja Cigándról a lovak tenyésztését, sokoldalú alkalmazását, gondozását, betegségei népi orvoslását és közöl több lóval kapcsolatos adomát is.

1 Magyarországon a fő igavonó erő a parasztság körében a 19. századig döntően nem a ló volt, hanem az ökör. A paraszti lótartás széles körben csak a 19. század második felétől és a 20. századtól kezdett terjedni. Az 1895-ös fogatösszeírás szerint, amely az első pontos átfogó képet adja az országról, az ország középső területein túlsúlyba került a lovas fogatok száma a szarvasmarhával szemben.

2 Erdély mellett a nyugati és északi megyékben van túlsúlyban a szarvasmarhafogat. Zemplén megyében az összes fogat 57%-a lófogat, míg 37% az ökörfogatok, és 5% a tehénfogatok aránya. A lófogatok 77%-a kettős fogat, míg 13%-a egyes, 6%-a hármas és csupán 2%-uk négyes fogat. Az ökörfogatok 91%-a kettes fogat és csupán 9%-a négyes.

3 Zemplén megyét tehát a közepesen erős fogatok jellemezték. A zempléni átlagtól eltérően 1895-ben a Bodrogközben nagy átlagban(!) kiegyenlített volt a ló- és szarvasmarhafogatok aránya, azonban kistáji eltéréseket érdemes figyelembe venni, mert pl. a Felső-Bodrogköz északkelet-délnyugati sávjában a szarvasmarhafogatok többsége mutatható ki.

4 A bodrogközi falvak jelentős részének - a fogatolástól függetlenül - az eladásra nevelt szürkemarha, hízott ökör, tinó nevelése és értékesítése jelentette az alapvető gazdasági hasznot.

5 A lótartás országos elterjedésének okait vizsgálva kiemelhetjük, hogy a 18. század végétől és a 19. század elejétől nagy figyelmet fordítottak a remonda ló nevelésére, tenyésztésére. Kialakulnak a nagy állami méntelepek, ahol import ménekkel javították, nemesítették az állományt. A 19. században a földesúri birtokokon is megindul a minőségi lótartás, és létrejönnek a városi, mezővárosi nagy ménesek is. Ezeken a helyeken kialakulnak a 19. század új, nagyobb testű lófajtái, melyek alapot adnak a széles körű elterjedéshez. A másik változás, amely a váltást generálhatta, a modemebb vasekék megjelenése és elterjedése volt a 19. század második felétől. A földmunkához nem kellett már egy vagy kettő pár ökör ereje a nehéz faekékhez, hanem már egy pár ló is el tudta végezni a szántást a gyári vasekékkel. A népi kultúrában kialakult a lókultusz, és óriási presztízse lett a lónak. 1 György 1966. 78-100. 2 Bodó 1986. 187. 3 Bodó 1986. 190. 4 Viga 2003. 86. 5 Viga 2003. 88. 497