A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Balázs Géza: A pálinka tárolása, porciózása

és bort egyaránt fogyasztottak. A nagyobb méretűek voltak a boros ivóedények. Az így kétféle funkciót betöltő üvegek között a méreten túl csak a díszítményben fedezhetők fel különbségek. Az edények alapformája a kis és nagy üvegeknél azonos volt. A hengeres gömb- vagy kúpszerű tárolórész hirtelen összeszűkülve, hosszú, keskeny nyakrészben folytatódott. A kisebb üvegeknél a nyak szájrésze tölcsérszerűen végződött. Talpas és talp nélküli formában egyaránt készítették ezt a gyakori ivóedény-féleséget. A kisméretű palackocskákat díszítették, a nagyobbakat sohasem. A porciósok dísze a formába fúvás során keletkezett, csavart, harántvonalas és vízszintes bordázatok, benyomódások figyelhetők meg testükön. Ismerünk színes üvegből készült darabokat is. A nagyobb palackok zöld vagy színtelen áttetsző üvegből készültek. A kis porciósok vastag talprészénél, az edény oldalán egyes esetekben üvegpecsétek kaptak helyet, melyeken az űrtartalmat tüntették fel. Később a kis és nagy porciósoknál egyaránt az edény nyakrészén maratott hitelesítési jel tűnt fel. Ez a méretrendszer bevezetése után került az üvegekre" (Veres 2006. 174-175.) A pálinka szűk nyakú üvegkorsóban (üvegben) való porciózásáról - elsősorban a Dunántúl kapcsán - ezt írja Veres László: „A Mohács környékén ma már féltett családi ereklyének számító pálinkáskorsók változó űrtartalommal készültek, de ezek 1-1,5 decilitereseknél csak ritkán nagyobbak. A gömbszerű tárolórész összeszűküléséből emelkedik ki a hosszú nyak, mely végén kifelé hajló peremmel ellátott. A nyak alsó részén kitüremkedő dudort képeztek ki, innen indul a korsó egyszerű, sima füle, másik vége pedig a tárolórész vállán nyugszik. A kitüremkedő dudor és a szűk nyak kettős célt szolgált. A középkori kicsiny illatszeres üvegekhez hasonlóan, az itt keletkezett légbuborék késleltette a folyadék kiömlését, ha a korsó felborult. Másrészt nehezítette a beletöltött ital azonnali elfogyasztását, mivel csak lassan, bugyogva engedte át a korsócska szűk nyakán" (2006. 175.). Veres László szerint dunántúli illetőségűek a bugyagok: „Leggyakrabban Baranyában fordulnak elő ezek a mindig kék üvegből készült, kobaktök formájú kis ivóedények. Űrmértékük kicsi, 1 dl körül váltakozik. Ezeket az ivókészségeket is dél-magyarországi hutákban készítették, de az alapforma nyilvánvalóan már Erdélyben is ismert volt, ahol a pálinkásüvegek szinte minden formája előfordul" (2006. 175.). A cserépbutykosról már volt szó. A bütykös szó eleinte cserépedényt jelentett. Később azonban üvegedényt is, méghozzá palackfajtát: 1-3 deciliteres, hasáb testű, kis űrtartalmú üveget és kulacshoz hasonlító üvegedényt. Veres László (2006. 175-176.) szerint a hasáb testű bütykösök Erdélyben, a Dél-Dunántúlon, Felső-Magyarország nyugati részén fordultak elő, míg a kulacsformájúak Felső-Magyarország déli részén és az Alföldön. A parasztok „zsebbe való pálinkásbutykosnak" nevezték a fehér, áttetsző, ritkábban világoszöld, halványbarna színű üvegből gyártott, szűk nyakú és talpú edényeket. A palackok és a bütykösök mellett kulacsokban is tárolták, porciózták a pálinkát. Főleg a kisméretű, lapos kulacsok szolgáltak pálinkaivásra (Veres 2006. 176, 177.). A pálinka fahordóban vagy agyagkorsóban történő tárolása ma már ritkának mondható. A hagyományos pálinkatárolási eljárások ugyan maradványként megfigyelhetőek, de manapság elsősorban üvegben tárolják és porciózzák (mérik ki) a pálinkát. A kereskedelmi forgalomba kerülő pálinkák üvegformái, üvegtípusai külön tanulmányt érdemelnének. Egyes pálinkatörténeti gyűjteményekben gazdag anyag található a 19. század második feléből, a 20. század első feléig tartó időszak üvegeiből. A 2000-es évek elején ismét felvirágzó pálinkakultúra magával hozta az üvegek változatosságát: a 495