A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Balázs Géza: A pálinka tárolása, porciózása

hordójában" való érleléséről. Vagyis - az állítás szerint - a meggypálinkát meggyfa hordóban, a szilvapálinkát szilvafahordóban érlelik. Olyan vidéken, ahol bor- és pálinkakészítéssel egyaránt foglalkoznak, elkülönítik egymástól a boros- és pálinkáshordókat. Pálinka után ugyanabban a hordóban nem lehet bort tárolni, mert a bor átveszi a pálinka szagát. Gyűjtéseim során a legkülönfélébb nagyságú pálinkáshordókról hallottam. A legnagyobbak (egyúttal a leggazdaságosabbak, mert a párolgás kisebb) 100 literesek. A mecseknádasdi kádár 80, 50 és 36 literes pálinkáshordókat készít. A kisebb hordók 15, 10, esetleg 5 literesek. Zalában a 9 literes kis pálinkáshordót bucskának (bucsku) nevezik (Thury György Múzeum, Nagykanizsa).

3 Korsó A pálinkáskorsó: pálinka tartására használt, kétfúlű cserépedény félig fedett és csúcsban végződő szájjal (UMTSz. 4/339.), a tájszótár Kardos László őrségi adatát említi: pálinkás-korsu. 1758-ból származik az egyfülű mázas korsó, a bokály erdélyi említése: „az Ember mind bokájjal itatta vélle az éget bort" (EMSZT. 2/580), 1689: „két éget bornak való korsocska" (EMSZT 2/580). A nagyobb kerámiaközpontok vonzáskörzetében inkább korsóban, szilkében tárolják a pálinkát. A pálinkáskorsókat a múzeumi gyakorlatban butykoskorsónak hívják. Kresz Mária (1983. 32.) szerint azért, mert ez az elnevezés a történeti irodalomban is előfordul: „Nem víznek, hanem pálinkának, esetleg bornak való. Amennyivel értékesebb a pálinka a víznél, annál mázasabb, díszesebb a butykoskorsó a közönséges vizeskorsónál. Azért is volt mázas a butykoskorsó, mert meg kellett akadályoznia a pálinka, illetve a bor elpárolgását... Szája szoros, ledugaszolható, kiöntője kicsiny, hogy az értékes italt óvatosan lehessen csöpögtetni." A cserépkorsók űrtartalma különféle lehet: általában 5-6, 10-12, ritkán 15-20 literesek. A cserépkorsók monumentális változatai a szilkék, ám ezek nem annyira tárolásra, mint inkább a pálinka gyűjtésére, keverésére szolgálnak. Mezőtúron 50 literes szilkéről is hallottam, amelybe belefért egy embernek az összes pálinkája.

4 A pálinka gyűjtésére másutt inkább fahordót, söntést alkalmaznak (Jablonkay 1973. 96-97). A butykoskorsókat szalmával kibélelt ládákban szállították. A legdíszesebbeket a hódmezővásárhelyi tálasok készítették a 19. század végén. A butykoskorsó máig használatos Békés, Csongrád, valamint Hajdú-Bihar megye egyes tájain. A korsókat biztonsági okból vesszővel is beköthetik. Ekkor szalmáskorsó, fonottkorsó a neve. Használják ezt a Közép-Tisza-vidéken máig, de Veres Péternél (Prohászka 1956. 476-8.) is előfordul. A ceglédi Kossuth Múzeumban őriznek egy 1900-ban vásárolt pálinkás kőkorsót, amelyet hálószerű drótozással óvtak.

5 A Közép-Tisza-vidéken érdekes kettősséget figyeltem meg a tárolóeszközök használatában. A borsodi oldalon, pl. Tiszadorogmán inkább a fahordót kedvelik, a hortobágyi oldalon, pl. Tiszacsegén, Tiszakeszin, föltehetően a tiszafüredi kerámiaközpont hatására inkább a cserépkorsó számít hagyományos tárolóeszköznek. Szentmihályi Imre (1955) a Zala völgyében megfigyelte, hogy a pálinkát az ún. votykás fazékba (cserépedénybe) folyatták, tárolására pedig egyként szolgált kőkorsó, illetve pálinkáshordó. 3 Thury György Múzeum, Nagykanizsa, ltsz. 65.2.2 4 Szilassy Gábor (Mezőtúr) közlése, 1983. 5 Ltsz. 61.132.1 492