A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Orosz György: „Jézus egyszer templomba ment... "A „Második merseburgi ráolvasás" pogány-keresztény szövegvariánsai mint az elasztikus missziós stratégia hatékony eszközei

ott nyugosznak, járja körbe a nép a templomokat, amelyek a pogány szentélyekből keletkeztek, építsenek ágakból kunyhókat és az ünnepséget vallási ünnep formájában tartsák meg. így aztán az állatokat már nem az ördögnek áldozzák fel, hanem Isten dicsőségére ölik meg ezeket a lakoma során, és a jóllakatásért minden földi javak adójának fognak köszönetet mondani. Ha őket ilyeténképpen külsőleg bizonyos örömökben részesítik, akkor lelkületüket a belső örömökhöz könnyebben hozzá tudják szoktatni. Mert egészen bizonyosan nem az a teendő, hogy a kemény szívű embereket egyszerre fosszunk meg mindentől, hiszen az a lélek is, aki a legnagyobb magaslatra akar feljutni, fokról fokra vagy lépésről lépésre, nem pedig ugrásszerűen éri el célját. Ezt pedig, drágaságom, mondd el Augustinus testvérnek, azért, hogy ő, aki oda lett rendelve, megfontolja, miként intézkedjék mindezeket illetően. Isten tartson meg és őrizzen meg Téged, hőn szeretett fiam! Megíratott július 22-én stb. (601. évben.)"

1 Ezen szinkretikus világkép kutatása segít annak jobb megértésében, hogyan kapcsolódtak össze a középkori emberek tudatában a pogány és a keresztény kultúra aspektusai.

2 írásomban az átmenet problémájának, tehát a különböző világképek transzformációjának és egymásba ágyazódásának különleges figyelmet szentelek. Az archaikus germánok tudatát a mágikus

3 és a mitologikus világkép

4 formálta, amelyek azonban egymással összefonódtak. A ráolvasások a legszorosabb kapcsolatban vannak a mítosszal és az egész mitopoétikai szférával. A ráolvasást és a mítoszt elsősorban a bennük levő közös logika köti össze, amely közös magatartási stratégiát tételez fel bennük. Ebben az értelemben a ráolvasás nem egyéb, mint a mítosz rövidítése, függeléke.

5 Az indogermán népek vallástörténetében különleges szerepet játszott a fák tisztelete. A germánok legrégibb szentélyei erdők voltak. A szent ligetek mindenütt fellelhetők voltak a germánok körében, és a fák tisztelete nem szűnt meg az utódaik idejében sem, hanem ez fennmaradt egészen napjainkig.

6 A germánok nem építettek templomokat, hanem az isteneiket hegyek magaslatain és szent ligetekben tisztelték. A római Tacitus a „Germania" című művének 9. fejezetében erről a következőképpen tudósít; „Egyébként az égiek nagyságával összeegyeztethetetlennek tartják, hogy az isteneket falak közé zárják, vagy akármilyen emberi vonások hasonlatosságára formálják: ligeteket és berkeket tisztelnek, mint szent helyeket, és isteneik nevével nevezik azt a titokzatosságot, amelyet csak áhítatban látnak."

7 Od(h)in, a déli germánoknál a névváltozata Wotan/Wodan, a legfőbb isten, és egyben az istenek és emberek fejedelme. A háború és a bölcsesség istene, a rúnák feltalálója és a mágia, valamint a költészet istene. Gyakran volt úton nyolclábú lovával, melynek neve Sleipnir,

8 1 Aus: Voigtländcrs Quellcnbüchcr, Band 78. - Die Bekehrung der Germanen zum Christentum. Von Theodor Hänlcin. In: Schuster 1976. 51-52. 2 Gurjewitsch 1982. 3 Makra 1988. 4 Mclctyinszkij 1985.; Tokarev 1988.; Kirk 1993. 5 Tokarev 1988. I. 217. 6 Frazcr 71-72. 7 Tacitus 1970.

1. 45. 8 Tokarev 1988. 1. 596-598.; Eliadc 1994. 169.; Eliadc 1995. 129. 452