A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Goda Gertrud: Egy művészi pálya miskolci állomásai. Wieszt József (1951-2007) grafikusművész munkássága a Herman Ottó múzeum gyűjteményének tükrében

Wieszt 1980-tól a Művészeti Alap tagja (ami akkor a szellemi szabadfoglalkozású státusz megfelelője lehetett a képzőművészeknek), és munkáival egyre többet találkozni az ország legrangosabb szakmai seregszemléin. Művei gyűjteményekbe kerülnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács vásárlással ismeri el munkásságát. (Ezek egy része a múzeumunkba kerül, valamint az azóta alakult Miskolc Városi Galéria Művészeti Múzeum tulajdonába.) Az 1982. év sorsdöntő számára. Nem kisebb egyéniség szavazott mellette a Derkovits-ösztöndíj elnyerése érdekében, mint Feledy Gyula grafikusművész. Három évig módja lett teljes munkaerejével a művészetnek élni. Lapjaival hamarosan felvételt nyert a Fiatalok Stúdiójába is, majd a legmagasabb művészeti fórumba, a Magyar Képzőművészek Szövetségébe. Mint idáig, ezután is az emberi alkotás, a civilizáció helyét, értelmét boncolgatja, s próbálja elhelyezni azt a természet nagy egészében. A hangsúly a leleményes, nagy, egykor korszakalkotónak vélt találmányokra helyeződik, s azok történetét montázsszerüen járja körül. A tengeralattjárók vízfelszínen lebegő tehetetlen roncsai nem hagynak kétséget afelől, hogy a művész az emberiség háborúba fektetett energiáját a leghiábavalóbb dolognak tartja. Pacifizmusa sugárzik egy tank történetét elbeszélő grafikájáról is (Prototípus).

13 Látjuk a tervrajzot, a megvalósult, harcra kész „tökéletességet", de az óriási robajjal kísért megsemmisülést és az áldozatot is. Az embert, az emberiség képviselőjét, aki saját alkotásának csapdájába került. A kezdetet és az iszonyatos véget (3. kép). Szeretett, meseszerű zeppelinjein keresztül jut el a repülőgép-tanulmányokhoz, a műholdakhoz, a földet kémlelő, az űrt szondázó berendezésekhez, mint korunk misztikájához (Zeppelin tanulmányok, Észak-orosz táj)

u (4. kép). 1984-ben egy hónapot tölt Miskolc város akkor Szovjetunióhoz tartozó testvérvárosában, Vologdában és annak környékén. Az éles szemű művész sok mindent észrevett, de sok mindent tapasztalt is. Elsősorban a hatalom mindenekfeletti erejét legyőző emberbaráti viszonyt a hétköznapi érintkezésben, ami az ő „túlélési stratégiáját" is igazolni látszott. Vologdában, de már korábban Miskolcon is sokat fényképezett és örömmel laborálta felvételeit. A két művészi eljárásnak érezni munkásságában egymásra gyakorolt hatását, de a Cím nélkül-nek

1

5 elnevezett aquatinta modorú rézkarcának témáját is a fotográfia adja. A fényképezőgép keresőjén keresztül ábrázolja azt az ugyancsak észak-orosz földön látott, a fényképezést tiltó táblát, ami idő múltával értelmét veszítette, s humor forrása lett. Erre az időszakra tehető az életmű egyik legerőteljesebb alkotása, a Perspektivikus tanulmányi (5. kép). Itt is megvan a Wiesztre oly jellemző „lebegés-motívum", akár a vízen vagy a légkörben mozgó szerkezetek esetében. Az ember alkotta épített világ fölött - ami teljesen kiszorítja a természetet - mint egy repülő szőnyeg látszik elillanni a táj, az örökül kapott világ! A maga nemében óriásinak számító, mintegy 30x40 cm-es grafika hallatlan hatásos a szó legnemesebb értelmében! Mint már a Köves tájon, most is gyönyörű, bársonyos feketéket állít elő, ezüstös szürkéket ér el, tiszta vonalakat metsz. S mindezzel, meg a témával egyaránt hosszas töprengésre készteti nézőjét, akiben fel sem merül a kétség a művész igazában. 13 HOM Ltsz. 85.3. 14 HOM Ltsz. 79.57.; Ltsz. 85.195. 15 HOM Ltsz. 85.196. 6 HOM Ltsz. 84.12. 445