A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Szabó István: A Herman Ottó Múzeum észt grafikai gyűjteménye

nyos építésű fa- és terméskő házakat, kietlen vidéket mutat. Művészi átírás nélkül, a maga tényszerű, rideg valóságában. A realista felfogásban készült észt tájak sorát gazdagítja Väino TÖNISSON (19251991) Táj szélmalommal munkája. A puszta vidék magányos szélmalmát hidegtűvel karcolta a művész. A múzeum gyűjteményébe került másik két munkája a kőnyomás és a fametszés technikájában való jártasságát is bizonyítja. Mindkét lap kompozíciója a tér teljes kitöltésére épül. A Tavasz felülnézetből exponált dús növényszőnyege, a madársimogató kislányt környező kövek, madarak beterítik az egész lapot. A vadludak röptének érzékeltetésével Tönisson a gyűjtemény különböző mozgásmegoldásaihoz kapcsolódik. Még inkább mérhető szándéka Vonulás fametszetén, amelyen a szinte nyitott szárnyakból, szélhullámokból szőtt madárraj ritmikus formáival az egész dekoratív felület mozog. A tér dimenzióit egyedülálló módon idézi lapjaira korszakunk szerigráfia mestere, Malle LEIS (1940). A Művészeti Intézetben először ötvösséget tanult, majd színházművészeti szakon végzett. Önálló grafikai lapjain túl díszletet tervez, illusztrál. A hetvenes években kézzel festett selyemszitáin aprólékos, szinte mikro-közelségű részletességgel rajzolt virágokat, szirmokat, bibéket, apró bogarakat, érett gyümölcsöket. A levonatok manuális kezelésének, a színek felvitelének, a részletek egymásra rakodásának szinte nyomatonként tapintható eltérései különösen érzékletessé teszik a festékrétegekkel életre kelő motívumokat. A Herman Ottó Múzeum két szitanyomatának motívuma azonos. Szín variációjukban térnek el; az Ősz fekete alapon ezüstszürke lovassal, a Nyár zöld alapon, vörös lovon, sárgás lovassal távolodik a térben. Leis sajátos szín- és térkompozícióján mozgásukban érzékeljük alakjait. Ló és lebbenő hajú lovasa, aprócska kutyájuk bravúros perspektívában halad hátrafelé, a képzetek dimenzióban. A gyűjteményben egyedüli Portré Peter MUDIST (1942) leányfeje. A többiekkel szemben ő elsősorban festő, ritkábban készít sokszorosított grafikát. Rézkarcának vonalhálója finom fény-árnyékaival, érzékenyen modellált leányarcával is inkább festői erényeket mutat. Szintén egy rézkarccal jelzi nevét az anyagban a lírai hangvételű Marju MUTSU (1941-1980), akinek halála komoly veszteséget jelentett az észt grafika számára. Reneszánsz szépségű nőalakok, lágyan omló hajzuhatag, messze révedő tekintetek, karcsú kezek, elúszó növények szimbolikus tartalmuknak megfelelő rendben követik egymást költői ihletettségü lapjain. Kedvelte a rézkarc adottságainak könnyed vonalait, a halvány leheletszerű színárnyalatokat. Munkáiban archaikus elemeket is szívesen használt. Tengerparti sziklán olvasó T/rtja méltán képviseli félbetört munkásságát. Unnas PLOOMIPUU (1942-1990) korszakunk egyik legfiatalabb grafikusa volt. Egyéni stílusa már évekkel ezelőtt feltűnt a „pop"-művészet különböző plakát-idéző, raszterhálós megoldásainak sajátos átfogalmazásával. A motívumokat nála apró, azonos elemekből szőtt háló fedi, de technikájában nem követi a gépi megoldásokat; aprólékos rézkarc technikával építi fel kompozícióit. Racionális felfogású, szerkesztett munkái objektív-konstruktív művészi szemléletről tanúskodnak. Ide sorolható Konzerv lapja is. A rézkarc aprólékos, részletező rajzolata apró pontokkal, vonalakkal tölti ki a teret, összességében mintegy a felezett alma szerkesztésével egybehangzóan geometrizál. Urmas Ploomipuu még megérte a Köztársaság újraszületését, az Észt Korona Tervrajzainak pályázatán harmadik díjat nyert. Korai halálával egy ígéretes művészpálya szakadt meg. 435