A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Szabó István: A Herman Ottó Múzeum észt grafikai gyűjteménye

ahol a festötanulókat Konrad Mägi

7 és Ado Vabbe,

8 a szobrászokat pedig Anton Starkopf irányította. A rajztanárképzés négy, a művészképzés pedig (festészet, szobrászat, grafika szakon) hat esztendeig tartott. Az alapképzésen túljutott növendékek számára önálló munkára alkalmas műtermeket biztosítottak, ahol művésztanárok korrigálták munkáikat. A végzett művészek pedig „mesterműtermekben" dolgozhattak teljes önállósulásukig. Csak érdekességként említjük a rendszer egyik igen tanulságos jellemzőjét, miszerint tekintettel a művészképzésben részt vett festők, szobrászok társadalmi igényére - igen kevés hallgatót vettek fel, s azok is csak többszöri szűrés után juthattak el a müvészdiplomáig. Akkor viszont műterem is, egzisztenciális érvényesülés is a rendelkezésükre állt.'°Az iskola első öt évében kialakult oktatási módszer lényegében 1940-ig, a polgári köztársaság bukásáig megmaradt. Miután Észtország is besorolódott a Szovjetunió tagállamai közé, a művészeti közélet is teljességgel átalakult. Az irányító testületek mellett megalakult az Észt SzSzK Művészeti Szövetsége, amely mellett megkezdte működését a Művészek Szövetkezete is. Ez segítette a művészeket abban, hogy műtermeket, megbízásokat kapjanak, megnyitotta az értékesítéssel foglalkozó szalonokat, kiállításokat szervezett, ellátta a művészeket a szükséges anyagokkal. A Szövetkezet foglalkozott a folyamatban lévő megrendelésekkel, különböző ünnepségekre az épületek dekorációival; plakátokat, meghívókat készíttetett. Ezt a funkciót később a Művészeti Alap vette át." A háborús évek pauzája után lényegében ezek a szervezeti formák éledtek újjá. Az 1944-ben Tartuban, a Pallas volt tanáraival megnyitott Állami Művészeti Intézetet 1950-ben Tallinnba helyezik, ahol egyesítve az ott működő Állami Iparművészeti Intézettel, Észt SzSzK Egyesült Állami Művészeti Intézete néven a képző- és iparművészeti felsőoktatás centruma lesz.

1

2 A nemzetállam időszakában a képzőművészeten belül kétségtelenül a festészeté volt a vezető szerep, amelyet a „pallaszisták" kezdeti időszakában a könnyedebb francia színkultúra, a német expresszionizmus és az orosz részletező realizmus egyaránt befolyásolt. A 30-as években azonban már kitapintható volt az intézet növendékeinek stílusában egy sajátos, körülhatárolható arculat. Ennek egyik meghatározója volt az az intimitás, szemérmes festői közlési mód, amelytől idegen volt mind a túlságos cselekményesség, mind a nagy méretek. S miután a Pallas húszesztendős működése alatt hosszú időre szóló hagyományokat alakított ki (a háború utáni aktív művészek is itt szereztek jó néhányan képesítést), érthető, ha a szovjetkorszak festészetének erősebb vonulatát szintén az intim tematikájú, koloriton alapuló művészet jelenti az elbeszélő jellegűvel szemben. A sokszorosított grafika alapjai is a Pallas időszaka alatt körvonalazódtak. Itt végzett az első nemzedék világhirű rajzmestere Eduard Wiiralt,

1

3 majd Hando Mugasto,

1

4 7 Konrad Mägi (1878-1925) 8 Ado Vabbc (1892-1961) 9 Anton Starkopf (1889-1966) 10 1924-ben vcgzett az első évfolyam, a következő esztendőkben átlag 5 ember, a legkevesebb 1930ban (1 fő), a legtöbb 1939-ben (9 fő) végzett. Összesen 79 alkotó szerzett képesítést az intézet fennállása alatt, ebből 54 festő, 15 szobrász és 10 grafikus. In: T. Nurk: A „Pallas" Felsőfokú Művészeti Iskola 1919-1940. Tartu, 1967. 11 Isztorija Tallina. Tallinn, 1969. Összeáll.: Raimo Pullat. 12 A. Kartna: Soviet Estonian Art. In: 10 aspekts of estonian life. Tallinn, 1967. 13 Eduard Wiiralt (1898-1954) 14 Hando Mugasto (1907-1937) 423