A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Kákóczki András: Asszonyok, madarak, lovak és angyalok feketében, fehérben. Emlékezés Lenkey Zoltán (1936-1983) grafikusművészre

4. kép. In memóriám József Attila, 1980. (rézkarc, papír, 147x198 mm) Herman Ottó Múzeum Ltsz.: 93.6. árva, gyűrt kalap rajza. Alul a szűkszavú hivatalos feljegyzés, amely mindenkit felment a felelősség alól. A hideg számok és a jegyzőkönyv felirata között a szétfolyó foltokkal körülvett kalap az egyetlen, amely árulkodik egy ember, egy költő haláláról. Lenkey Zoltán művészetének egyik magaslata ez a rézkarc, amelyen az átélt költemények, az általuk megértett magányos és zaklatott költői lét és halál vizuálisan jelenik meg. Az 1962-es József Attila-versek illusztrációi és az 1980-as In memóriám József Attila című grafikája között a rézkarc mesterségét kitűnően elsajátító, élményeit, benyomásait képi nyelven jól kifejező, nyílt fiatalembertől az emberi élettel és halállal kapcsolatos érzelmeket egyszerűen és erőteljesen kifejező érett művészig, az eltelt majd húsz év kemény alkotói munkája és szellemi töprengése benne van. Rézkarcainak formavilága az erőteljesebb kifejezés érdekében letisztult. A vonal és a folt ellentéte, a tónusok játéka lettek képeinek fő alkotóelemei. De már nem zsúfolta velük tele a kép felületét, nem félt a fehér felületek riasztó, üres hatásától. Sokszor csak a hagyományosan alkalmazott vonal volt rézkarcainak egyedüli megformálója. Bátran visszatért a vonal fekete-fehér tónusaihoz, a formák negatív, pozitív játékához, amelyek ebben a korban (a 80-as években) nem voltak éppen divatosak. Ez a letisztulás és a hagyományos formákhoz való visszatérés jellemezte az ebben az időszakban készült grafikáit. Összegzés Lenkey Zoltán életműve nem lezárt, kerek egész, de nem is a kísérletezések, tanulmányok sorozata. Sokat töprengő ember volt, aki rézlemezre, vászonra vagy akár papírra csak olyan kompozíciókat rajzolt vagy festett meg, amelyek kiérlelt gondolkodás és technika eredményei voltak. De az elért eredmények nem elégítették ki, a kialakított formavilág állandósága nem vonzotta. Mindig az újat, az újabb kifejezési módot, lehetőséget kereste, soha nem állapodott meg. Ennek érdekében sok hatást is befogadott művészetébe, de ezeket Kondor Béla szavaival szólva: „másképp adja vissza, mint kapja, tehát megemészti".

1

3 13 Kondor 1971. 417