A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Koós Judit: A füzesabonyi kultúra települése Nagyrozvágyon

fényezett, besimított nyakú, jellegzetes füzesabonyi korsó töredékei kerültek felszínre. A kövek mellett paticsdarabok, állatcsont és nagyobb méretű faszéndarabok is voltak a kútban. A faszén alatt kisméretű állat gerincoszlopát és bordáit bontottuk ki. A gödör betöltése fél méter után barna, sok faszénnel, szerves anyaggal. Ez alatt 25-30 cm-rel fagerenda maradványai kerültek elő. A maradvány 40x8 cm-es, nagyon jó állapotban maradt meg. A falak mentén is jól látszottak a mocsár által megőrződött famaradványok. Az E-i falnál csaknem tökéletes épségben megmaradt egy gerenda 2,20-2,30 cm hosszan. 15 cm-rel mélyebben egy másik gerenda rajzolódott ki, szintén teljes épségében. A kút ÉK-i sarkából a DNy-i sarok felé átlósan húzódott egy keskeny rúd, amelynek szélessége 4 cm, hossza 1,88 m. Valószínűleg fentről eshetett bele, talán a vízmerő vödröt vagy edényt erősíthették hozzá a kút tetején. A többi falszakaszon a gerendáknak csak a lenyomata észlelhető. A kút szerkezetét alkotó famaradványokon csapolás, összeillesztés, megmunkálás nyomait nem észleltük, állapotuk ezt nem is tette lehetővé. A bontás folyamatos küzdelem volt a vízzel, amelynek időszakos elvezetését csak egy „ellengödör" megásásával oldhattuk meg. A nagyjából 20 cm-es humuszréteg eltávolítása után a kút alját a felszíntől mért egyméteres mélységben értük el. A bontás végére pontosan kirajzolódott a kút formája és mérete: egy csaknem szabályos négyszög, amelynek két hosszanti oldala 2,50 és 2,60 m, míg a két rövidebb 2,30 és 1,80 m. A kút az egykori település déli, legalacsonyabban fekvő végében helyezkedett el. A közösség lakói minden bizonnyal víznyerésre használhatták egy csapadék- és vízszegény időszakban, amikor a környező mocsaras lápvidék kiszáradhatott. Amikor már nem volt rá szükség, vagy beiszapolódott, hulladékgödörként hasznosíthatták, amelyet a benne talált állatcsont, kő, patics és kerámia is igazol. A kútból nagyszámú, összetört edény is előkerült, amelyek egyedi formával és mintakinccsel rendelkeznek. Több ép állapotút is találtunk, amelyek azonban a kedvezőtlen talajviszonyok következtében kiemeléskor összeroppantak, vagy a rosszul égetettek szét is mállottak. Másodlagosan égett kerámia is van közöttük. Sajnos a legmélyebben fekvőket már csak erősen töredékes állapotban tudtuk kiemelni. 1 m mélységben, a kút alját elérve pedig már csak néhány cseréptöredék került elő. Az edénytípusok felölelik a kerámiaművesség széles skáláját: a durva kidolgozású, nagyméretű, bütyökdíszes fazekak, miniatűr edények és a finom kidolgozású, spirálbütykös korsók összeállítható darabjai egyaránt megtalálhatók benne. Nagyon hasonlatosak egymáshoz az edények fonnájukat és díszítésüket tekintve egyaránt: tölcséres szájúak, öblös hasúak, karcolt díszüek. A vállvonalon karcolt vonalkötegek, alattuk sraffozott vagy üres háromszögek és minden esetben apró bütykök, bekarcolásokkal övezve. Kisméretű szalagfüleik a vállvonalból indulnak. A korsók között számos olyan is megtalálható, amelyek finom kidolgozásúak, a kultúra késői, bodrogszerdahelyi fázisának jellegzetes vonásait hordozzák. A leletanyag jelenleg feldolgozás alatt áll, de az már elmondható, hogy nagyjából 40-45 edényhez tartozhatnak azok a töredékek, amelyeket kiemeltünk a bontás során a kútból - ez a szám természetesen a restaurálás befejeződése után válhat véglegessé (2. kép). A fentieket összegezve megállapítható, hogy a kút és a belőle származó leletanyag, valamint a település késői keltezését megerősítik a párhuzamként említhető bodrogszerdahelyi/Streda nad Bodrogom temető (Polla 1960, 299-386), a tiszafüredi temető késői és az alsómislyei/Nizná Mysl'a telep és temető klasszikus késői leletei (Olexa 1982, 387-397). 38