A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)
Pirint Andrea: Lukács Imre (1926-1997) képzőművészeti hagyatéka
(Fotó: Kovács Gergely) 5. kép. Miskolci részlet, 1970. szeretett szülei 1971 nyarán végül mindketten elhunytak, ám a csapás tartósan lebénította. Csaknem mindent, s szinte egyszerre vesztett el, ami korábban kapaszkodót jelentett számára. Hosszas gyász és lelki tusakodás után talált újra magára. A hetvenes évek elejétől egy teljesen új periódus kezdődik életében. Mind lelkiekben, mind világszemléletben sokat köszönhet egy barátságnak, ami az egyetemi munkahelyen megismert Vrana Edithez, özv. dr. Ritsányi Elemérnéhez füzi. A világszemléletbeli ráhatás mindenekelőtt szószerinti világláttatást jelent. Lukács Imre, aki ezt megelőzően még az országhatárt sem lépte át, 1973-tól kezdve sorra kereste fel Európa országait állandósult útitársával. Az évi rendszerességgel megismételt külföldi utazások túlnyomó többségükben szervezett társas utak keretében történtek. A környező országokba (Ausztriába, Romániába, az akkori Csehszlovákiába) éppúgy ellátogattak, mint távolabbra kitekintve Svájcba, Németországba, Franciaországba, ám a legkedvesebb élményeket a mediterrán országokban (Török-, Görög-, Olasz-, Spanyolországban, Bulgáriában, Cipruson és az akkori Nagy-Jugoszláviában) szerezték. Pontosabban fogalmazva: Lukács Imréhez mindenképp a napsütötte tengerparti tájak álltak legközelebb. Utazásairól mindenhonnan képi feljegyzésekkel, vázlatokkal gazdagon tért haza, de útirajzai legnagyobb mennyiségben a mediterráneumhoz kötődnek. Spanyolország, ahol nem véletlenül fordult meg többször is, különösen közel állt szívéhez. Az utazások során készített, vázlatfüzet méretű pillanatfelvételek, amiket többnyire színesben (ceruzával vagy pasztellel) rögzített, Lukács Imre életművének legizgalmasabb, művészi képességeit legigazabbul tükröző csoportját alkotják. Az eleddig ismeretlen világ vizuális élményei egész lényét felszabadították. A távoli vidékek ege alatt önfeledten, legmélyebb ösztönei által vezérelve dolgozott. Olyan új dimenziók nyíltak meg számára, melyek kioldották lelkében a megfelelni vágyás gúzsát. Útirajzai magukban ötvözik valamennyi művészi erényét, kiváló komponáló képességét, szelektív látásmódját, biztos rajztudását, sőt, e vázlatok - túl a technikai aspektusokon - témaválasztásukban is a legmélyebben egyéniség-specifikusak. Az alkotásain már a kezdetektől regnáló vízi világ, a hajókkal és uszályokkal, a vízépítéssel - mint egyéni érdeklődési területtel - összefüggő látványok és tevékenységek ábrázolása most végképp főszerepet nyer. Külföldi pillanatképei minden tekintetben a legigazabb önmegvalósulások (6. kép). 1 4 14 Munkálatok Costa Doradán, 1975. (pasztell, papír; 24x33 cm) Kovács Gergely tulajdona. 385
