A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Koós Judit: A füzesabonyi kultúra települése Nagyrozvágyon

A FÜZESABONYI KULTÚRA TELEPÜLÉSE NAGYROZVÁGYON KOÓS JUDIT A lelőhely évtizedek óta ismert a régészettudomány számára: 1972 őszén Hellebrandt Magdolna, a Hennán Ottó Múzeum régésze egy bejelentést követően leletmentő-hitelesítő ásatást kezdett a falu határában, a Pap-dombon. Ennek során a füzesabonyi kultúra településének nyomaira bukkant (Hellebrandt 1972, 18-19).' A leletmentés előzménye az volt, hogy 1971-ben talajjavító munkálatokat végeztek a község határában, megbolygatva és részint el is pusztítva egy bronzkori települést. A bejelentők által átadott és a feltárás során napvilágra került leletek sejtetni engedték, hogy jelentős régészeti lelőhelyről van szó. Az innen szánnazó bronz kincslelet tárgyai között fellelhető gazdagon díszített, nagyméretű csüngő ritka példány a Kárpát-medence hasonló korú településeinek és temetőinek anyagában (Koós 1988, 69-80; Koós 1996, 129-136). A település kerámiáinak vizsgálata pedig arra a megfigyelésre vezetett, hogy a középső bronzkor füzesabonyi kultúrájának késői időszakából szánnazó jellegzetes, ám eddig csak nyomokban előforduló emlékanyagával van dolgunk (bodrogszerdahelyi fázis) (Koós 2003, 301-326).

2 Évtizedekkel később a Bodrogköz falvait egy víztározó építésének tervével készültek mentesíteni az állandó árvízveszély alól, így tehát lehetőségünk nyílt egy megelőző ásatás lefolytatására. A három ásatási szezonban, 2005-2007. között egy csaknem 40 000 m

2-es felület kutatását végeztük el. Jóllehet az egykori telepet nagyrészt elpusztították, földjét a mocsaras részek feltöltésére elhordták, azonban mindezek ellenére sikerült 7 sírt megmentenünk és 317 objektumot kiásnunk, valamint 7 kutatóárokkal átvágnunk a települést övező patakmedret (1. kép). Az ásatás eredményességét segítette az a tény is, hogy más korszak, más kultúra népessége elkerülte ezt a területet, amely meglehetősen ritka jelenség a régészeti feltárások gyakorlatában. Az alábbiakban azokkal a telepjelenségekkel és leletekkel foglalkozom, amelyek a feldolgozás e kezdeti stádiumában már hozzáférhetőek, ill. értékelhetőek, s amelyek közelebb visznek a füzesabonyi kultúra késői periódusának megismeréséhez. A Bodrogköz e vidéke általában mély fekvésű ártér, amelynek síkját csak az ebből kiemelkedő homokdűnék teszik változatossá. A buckák felszíne vízszintes volt, mindig ár- és talaj vízmentes területet jelentettek, amelyek alkalmassá váltak a megtelepedésre. Vízhatás nyomai csak a rajtuk képződött talajok mélyebb rétegeiben mutathatók ki. A Tisza vízrendszerének változásai, valamint a terület folyamatos süllyedése jelentős változásokat hozott ezeken a részeken is. A buckaközöket a Tisza főmedrétől távol is elérték az áradások, és időszakos víz alá kerültek. Altalánosságban elmondható, hogy a talajtulajdonságok magas talajvíz jelenlétét mutatják, mely talajvíz a mély fekvésű területeken 1 A helyiek által Egyházasdomb vagy Papföld néven ismert határrész a térképeken Pap-domb néven szerepel, így a 2005-ben kezdett megelőző feltárás során már ezt az elnevezést használtuk. 2 A cikk rövidített változata előadás formájában elhangzott egy 2008 októberében Marosvásárhelyen rendezett konferencián. Mind az előadásban, mind a később megjelent cikkben még csak a 2005-2006-os ásatási szezon eredményei szerepeltek (Koós 2009, 79-88). Mivel a lcletanyag teljes restaurálása még nem történt meg, ezért egyelőre itt is csak részeredményekre hivatkozhatunk. 35