A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)
Bodnár Mónika: A kisserényi gróf Serényi család magyar ágának 20. századi története
ez utóbbin részese volt a piavei ütközetnek. 13 3 Az 1. világháborút követően az V. kerületi Állami Reálgimnáziumban leérettségizett, majd 1920-1922 között a Magyaróvári Gazdasági Akadémián tanult, ahol mezőgazdász oklevelet szerzett. 13 4 1923-ban apja átadta neki a vácdukai birtokot, ahol 1944-ig gazdálkodott. 13 5 1938-ban és 1941-ben tartalékos főhadnagyként részt vett Felvidék és Délvidék visszafoglalásában. 13 6 Vácdukai tartózkodásának időszakában aktívan bekapcsolódott a szakmai, köz- és politikai életbe. 1925-től tagja, 1930-tól elnöke volt a Váci Járási Mezőgazdasági Bizottságnak, 1931-től tagja lett a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamarának. 1923-ban tagja lett a Pestvármegyei Törvényhatósági Bizottságnak. 13 7 Cselekvő támogatásával Pest vármegyében elsőként Vácduka községben állították fel az Országzászlót 1937. május 27-én. 138 Az 1939-es országgyűlési választásokon a Nyilaskeresztes Párt tagjaként került be a parlamentbe, 13 9 ahol 1940-ben tagja lett a Mezőgazdasági és Közigazgatási Bizottságnak. 140 Aktívan politizált, minden törvénytervezethez hozzászólt, két törvényjavaslatnak ő volt a beterjesztője. 14 1 A politikai életben kifejtett tevékenysége, nézeteinek megítélése nem egyértelmű. Vannak, akik a zsidóság meghurcolásával, antiszemitizmussal vádolják. 142 Mások szerint ez nem felel meg a valóságnak, mert Serényi tisztán tudományos alapon foglalkozott a zsidókérdéssel és semmiféle aktív része nem volt még csak a zsidótörvények meghozatalában sem. De volt egy nagy bűne. A harmincas évek közepén országos botránnyá kerekedett a váci terménykereskedő Löwinger ügye, aki a parasztok százait árvereztette el a fehér váltóra adott kölcsön miatt. Ezt az ügyet Serényi leplezte le, s a végén a független magyar bíróság egyévi börtönre ítélte az uzsorás Löwingert. Természetesen ebből kifolyólag Serényi is felkerült a proskribáltak listájára. Tárgyalása folyamán ... falujának, Vácdukának ... lakossága ... kérte Serényi felmentését. De a pesti Népbíróság akkor nem a magyar nép kívánságának volt a fóruma. 14 3 Az mindenesetre tény, hogy Miklós 2 8 a Szálasi-kormány idején a nemzetvezetői pártiroda (vagy ahogy fia fogalmazott, a zsidótlanítási osztály 14 4) vezetője volt. 14 5 Miklós 2 g 1944. decemberében feleségével és gyermekeivel együtt Nyugatra távozott. 14 6 1945 őszén viszont háborús bűnösként visszahozták Magyarországra, 14 7 ahol politikai tevékenysége során kifejtett zsidóellenes magatartása miatt 1946 tavaszán Népbíróság elé állították, ahol előbb halálra ítélték, majd ezt az ítéletet megváltoztatva életfogytiglani kényszermunka büntetésre kötelezték. 14 8 Az 1956-os forradalmat követően megnyíltak a börtönök rácsai, és sok fogolytársával együtt 133 Serényi c. n. 111-112. 134 Serényi c. n. 115. 135 Serényi é. n. 115. 136 Serényi é. n. 115. 137 Serényi é. n. 115. 138 Serényi é. n. 115-119. 139 Országgyűlési almanach 1939-1944. http://www.ogyk.hu/c-konyvt/mpgy/alm/al939_44/302.htm 140 Serényi é. n. 120. 141 Serényi é. n. 119-124. 142 Stankovits http://www.vilaghaborus.lapok.hu/kcret.cgi7/nyilasok.htm (2008. ápr. 11.); Soós http:// www.abtl.hu/html/hu/iratok/soos_haborus.html (2009. febr. 3.) 143 Marschalkó-Fiala http://www.freeprcss-frccspcceh.eom/holhome/tonnay/ml9452.htm#r30 (2009. febr. 3.) 144 Pétcr 4 | adatközlése (Serényi Péter önéletrajza, melyet a szerző kérésére készített.) 145 Hillcr 1965. 9. 146 Serényi c. n. 90. 147 Serényi é. n. 91. 148 Serényi é. n. 125. 309