A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Horváth Zita: Egy borsodi mezőváros, Sajószentpéter konfliktusai földesurával az úrbérrendezés idején

lelően a féltelek volt a meghatározó a városban. Az egésztelekhez 34—37 hold szántóföld tartozott, a féltelekhez 18 hold körüli mennyiség. Konfliktusok az úrbérrendezés után a város és a földesúr között A város földesurai a középkorban és a 16-17. században is tekintetbe vették a mezővárosi privilégiumokat, az 1750-es években azonban a lakosságnak, nemeseknek és nem nemeseknek egyaránt, meggyűlt a baja földesurával, ahogy Szirmay gróf és a képviseletében eljáró tisztek fokozatosan igyekeztek megfosztani a lakókat korábbi előjogaiktól. A mezővárosi kiváltságok közé tartozott egyebek mellett a középkori eredetű vásártartási jog,

1

3 amelyet Mária Terézia is megerősített.

1

4 A későbbi úrbéri perben olvashatjuk, hogy a földesúr csak a heti vásártartási jogát akarta meghagyni a városnak, miközben három országos vásár tartására szólt a kiváltsága. A szabad jegyzőválasztás is az előjogok közé tartozott, ami már csak azért is érthető, hiszen bizalmi állásról volt szó, olyan embernek kellett betölteni azt a hivatalt, aki megfelelő képzettséggel rendelkezett, és a különböző fórumokon eljárt a város - és nem a földesúr - képviseletében, ezért az urbárium is megerősítette a szabad jegyzőválasztást. A földesúr azonban, mivel az általa választott jegyző személyén keresztül is befolyást akart gyakorolni a városi önkormányzatra, 1759-ben saját jelöltjét, bizonyos Török Bálintot jelölte a posztra a város akarata ellenére, ezért a város adófizető (taxás) lakosai alázatos hangú kérvényt nyújtottak be földesurukhoz, hogy állítsa vissza a szabad jegyzőválasztásra vonatkozó jogukat. 1760-ban még biztosan Török Bálint töltötte be a jegyzői hivatalt, azonban az 1761. évi városi jegyzőkönyvi bejegyzés már Balázs Lászlót nevezi meg, mint a város hites nótáriusát. Ezért valószínű, hogy a földesúr, a panaszos kérvény hatására, vagy más okból, beleegyezett, hogy a város saját jelöltjét tegye meg jegyzőnek. Az úrbérrendezést megelőzően, amint azt a kilenc kérdőpontban is vallották a jobbágyok, földesúri kilencedet nem adtak, terheiket egy összegben váltották meg. Az 1750-es években a földesúr mégis dézsmát kezdett szedni, ami ellen a lakosok tiltakoztak. A szóban és írásban több ízben megfogalmazott panaszukat valószínűleg nem orvosolták, mert végső elkeseredésükben a tettlegességig is eljutottak, legalábbis 1755 és 1759 között Nagy Mátyás, a földesúr ispánja ellen a nemes és nem nemes lakosok többször közösen léptek fel. 1759-ben dézsmaszedés közben állították meg az úton, és nem engedték, hogy az addig begyűjtött terméssel továbbhaladjon. Az incidensnél jelen volt a városi főbíró, Debreczeni Sámuel, valamint más nemesek, mint Ragályi Ferenc, Szentpétery Sámuel, és egyéb nem nemes lakosok is.

1

5 1755-ben a felzúdult lakosok mintegy húszan az ispán háza ellen mentek, megverték és megfenyegették, mindezt azért, mert a Szent Gergely-napi vásárkor a városi főbíró nem volt hajlandó a földesúr tiszttartója által lerakott sót és a vasat Kelecsénybe szállítani, amiért a tiszttartó a bírót áristommal fenyegette meg. A földesúri hatalom nemcsak a jobbágyokra, hanem a városban élő nemesekre is rátelepedett, ezért a fent említett két alkalmon kívül is több ízben - a később részletesen bemutatott úrbéri pernél is - közösen léptek fel a földesúr és tisztjei ellen. A város lakói, noha Mária Terézia éppen az adózók védelmében adta ki úrbéri rendeletét, kedvezőtlenebb viszonyok közé kerültek. Elvben lett volna arra lehetőség, 13 A középkori városi kiváltságokról lásd: Tóth 2009. 14 Magyar Királyi Könyvek (Libri Regii), 1769. 08. 09. 15 Az ügyben felvett tanúvallomásokat közli Tóth 2007. 175-187. 274