A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Horváth Zita: Egy borsodi mezőváros, Sajószentpéter konfliktusai földesurával az úrbérrendezés idején

gazdák egy nyomásban két köböl őszi gabonát, tavasziból egy köblöt vethettek. Voltak olyan gazdák, akik egy szekér szénát is kaszálhattak, voltak, akik fél szekérrel, de akadtak olyanok is, akik egyáltalán semmit sem kaszálhattak, az utóbbiak feltehetően nem rendelkeztek jobbágytelekkel. A határ egy részét legelőnek tartották fenn. „ Mikoron az felséges mindenható Úr Isten szőllő hegyeinkre csapást nem bocsájt, azokbul tésziik minden nérnü szükségeinket 's vészük élelmünkre valókat, a szegény lakosok napi számos munkájokért minden nap pénzt kaphatnak. Határunkban jó folyó víz, azon alkalmatos malom vagyon, város házunknál lévő korcsmábul, úgy szintén utána való kevés szántó földeibül és csekély kaszáló réttyébül, a szokás szerént vásári alkalmatosságkor a vékáért, rőfökért szokott salláriumbulj

0 mely is egyenesen a fő bírót és hites polgárokat illeti, úgy szintén a mészárszéknek jövedelmébiil minden marhábul ötöd fél font hús adattatik, melynek egyik része, az az egy fél font hús az fő bíróé kis bírákkal egyetemben, más része a református mesteré, harmadik része a catolikus mesteré. Ezeken kívül egy mása faggyú a város részére /adatik/. Három vásárunk alkalmatosságával pediglen ezen kortsmán az méltóságos uraság részire esztendőnként 15 hordó borokat kelletett ki áruitatni."" A kilenc kérdőpont után az urbárium kiadása következett. Az urbárium már az egységes, úrbéri rendelet szerinti szolgálatokat írta elő, majd a város úrbéri tabellát kapott.

12 Sajószentpéter úrbéres viszonyai is úgy alakultak, mint az országban bárhol, nyomát sem találjuk ugyanis a korábbi mezővárosi privilégiumoknak. A rendi társadalom tagolásának megfelelően, a lakosokat földesúri joghatóság alatt álló jobbágyoknak és zselléreknek sorolták be, szolgáltatásaik is eszerint alakultak. Míg korábban készpénzben adóztak, addig az úrbérrendezést követően már természetben. Az örökös és a szabadmenetelü jobbágyok adózása között nem volt különbség, ami az úrbérrendezést megelőző viszonyokhoz képest eleve hátrányt jelentett, hiszen a lakosok zöme szabadmenetelü volt. A városban 201 adózó személyt írtak össze, így Szirmay József Tamás birtokrészén 6 örökös jobbágyot, köztük ketten egésztelkesek voltak, négyen féltelkesek (a kilenc kérdőpontban még 9 örökös jobbágyról vallanak a parasztok). Sokkal több, 62 szabadmenetelü jobbágy élt azonban a városban, 23 fél- és 39 negyedtelkes, egésztelkes nem volt köztük. A népesség zöme zsellér volt, 101 házas és 20 házatlan zsellér élt szintén Szirmay birtokrészén, ők nem rendelkeztek úrbéres telekkel. Szentpéteri Debreczeni Sámuelnek voltak még zsellérjei a városban, 10 házas zsellér és Ragályi Ferencné, valamint Szeremlei Károlyné urasága alatt 2 házas zsellér. Az úrbéri rendeletnek megfelelően mind a jobbágyok, mind a zsellérek mindenféle termésből, valamint kenderből és lenből kilencedet adtak, tehát nem pénzben váltották meg az úrbéres kötelezettséget. A jobbágyok és a házas zsellérek is évi 1 forint házbért (

census) fizettek, mint olyan adófajtát, amelyet nem a jobbágytelek, hanem a ház után adtak, így ez alól egyedül a házatlan zsellérek mentesültek. A többi adót a jobbágytelek mérete alapján teljesítették, ez volt az adózás alapja már a középkortól kezdve. Az egésztelkesek évi 52 nap igás vagy 104 nap kézi robotot szolgáltak, ajándék gyanánt fél icce vajat, 2 kappant, 2 csirkét és 12 tojást adtak földesuruknak, a féltelkesek mindennek a felét, negyed telekkel rendelkezők a negyedét. Az országos átlagnak megfe10 díjból. 11 Tóth 1991. 215. 12 Az urbáriumot és az úrbéri tabellát megtalálhatjuk: B.-A.-Z. m. Lt.. Sajószentpéter jegyzőkönyve, V. 198. 25. kötet. 273