A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Pusztai Tamás: 16. század végi műhely leletei Mohiból (I.-jelenségek, kerámialeletek, korhatározás)

környező településeket, hogy Mohi szántóföldjeit, rétjeit műveljék. A diósgyőri birtokosok a 17. század elején a település határának egy részét majorságnak használták (Gyulai 1999, 191). A mezőváros a 17. század közepén néptelenedik el végleg. A század végi összeírásokban (1685) Mohi már nem szerepel a lakott helyek között (Borovszky 1909, 353), területét a szomszédos települések lakosai művelik. A bemutatásra kerülő műhely Mohi főutcájának déli oldalán, Ónod felé haladva, az egykori templomtól 190 méter távolságban állt (1. kép). A műhely a leletanyag feldolgozása során a 977-es, míg az alatta lévő pince a 978-as objektumszámot kapta (2. kép).

7 Mind az o977-es sz. műhely, mind az alatta lévő o978-as sz. pince közvetlenül a főutca déli szélén, azzal párhuzamosan helyezkedett el. A műhely pusztulási rétege (s2679; 2904) fölött volt egy további omladék réteg (s2919; 2920; 2921; 3001) melyet a szántás már alaposan megbolygatott. E föntebbi rétegek leleteinek egy része szintén származhat a műhelyből is, de ebbe a leletanyagba valószínűleg már kerülhettek olyan tárgyak is, melyeket a szántás minden bizonnyal a szomszédos épületek területéről hozott magával. Az o978. sz. műhely A műhelyként meghatározható, o978-es számú, téglalap alakú épületnek sárga agyagból döngölt padlója volt (s2916-2917). Az épület hossza 10 méter, szélessége 6 méter lehetett. A padlón előkerültek egy tűzhely maradványai (s2918; 2620) (3. kép). Az s2620 számú tűzhely formája kerek, átmérője 1,1 méter volt.

8 Tüzelőfelülete 10 cm vastagon átégett, benne nagyon apróra tört, vékonyfalú mázatlan, valamint vegyesmázas kerámiatöredéket találtunk. Ez alapján a feltárás során feltételeztük, hogy nem tűzhely, hanem kemence sütőfelületének a tapasztása az amit bontunk, ugyanakkor a legfölső, lesimított rész teljesen hiányzott. A tűzhely alsó részét 10 cm vastag apró törtkőből és salakból álló réteg alkotta. A letapasztott s2620-as felszín délnyugati széléhez egy téglákkal lefedett, trapéz alakú felület csatlakozott (s2918), oly módon, hogy a trapéz keskenyebbik vége érintkezett a tüzelőfelülettel. A téglákból kirakott trapéz magassága 1 méter, az s2620 tüzelőfelülethez kapcsolódó, azzal közös éle 40 cm, míg az azzal párhuzamos, hosszabbik él 90 cm hosszú volt. A téglák felülete hosszanti irányban bordázott. A trapéznak a tüzelőfelülethez kapcsolódó felén, háromnegyedén fekete kormos folt volt (4. kép). Ott, ahol a korom nem fedte a téglákat jól látható volt, hogy azok felületét vékony, meszes habarcsréteg fedte. Feltehetően másodlagos beépítésű téglák lehettek. A felület kialakításánál törekedtek a téglák pontos illesztésére, ahol kellett, a téglákat ennek megfelelően faragták meg. A trapéz két összetartó oldala mentén a téglákat szintén gondosan megfaragták, ami arra utal, hogy ezen oldalak mentén a tégláknak valamihez illeszkedniük kellett. Az s2918 és s2620 találkozásánál, két oldalt 25 cm széles, barnássárga színű, agyagos sávot találtunk. A sárga agyag, amibe a téglákat fektették, a tűzhelyhez kapcsolódó 30 cm széles szakaszán a téglák alatt is át volt égve. Ami ez alatt a felszín alatt volt, kapta az s2972 számot. 7 A feltárás során meghatározott rétegeket, jelenségeket egyedi azonosítóval láttuk cl. Ezek voltak a stratigráfiai azonosító számok. Ha a feltárás értelmezése úgy kívánta, részben már a terepen, részben pedig a későbbi feldolgozás során ezeket a stratigráfiai egységeket összevonva, objektumokba csoportosítottuk. így pl. a 977-es objektumot - a kovácsmühclyt - több stratigráfiai egység (pl. az s2620-as számú kemence, az s3003-as számú dézsa, az s2955-ös számú gödör betöltés...) alkotja. 8 Az s2620 felszíne 102,3 méteres balti magasságon volt. 189