A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Wolf Mária-Horváth Antónia: Középkori templom és temető Alsózsolca határában

a családon belül öröklődtek. 14 5 A gyermeksírokban lelt pártaöveket vizsgálva Selmeczi László arra a következtetésre jutott, hogy ezeket jegyajándéknak tekinthetjük. Az övek adományozása része lehetett annak a halottas szokásnak, amely sok helyen még a 19. században is élt, és amely szerint a még nem házas, fiatal halott lakodalmát a temetéskor ülték meg. Véleménye szerint ez magyarázza azt a tényt, hogy a pártaövek nagy többsége gyermek, vagy fiatal felnőtt sírjából kerül elő. 14 6 Töredékes övet leltünk a 43. férfisírban, amelynek veretei igen hasonlítanak az elő­ző sírban előkerültekhez (16. kép 7.). A bronzlemezből préselt veretek négyszirmú vi­rág alakúak. Közepükön félgömb, amelyet apró bordák választanak el a virágszinnoktól. Középen egy-egy aklaszeg a felerősítésükre. Méret: 1,3x1,3 cm. Az öv alapját képező 0,7— 8 cm széles bőrszíj csekély maradványait két-két veret alatt megtaláltuk. Az öv hátoldalán a vereteket rögzítő egyik aklaszeg alátét lapocskája is megmaradt. Veretünkhöz hason­ló, Mátyás pénzekkel a 15. századra keltezhető példányok kerültek elő Kecskeméten, 147 Sárosd-Templomdombról, 14 8 valamint Étéről. 14 9 Az analógiák alapján tehát mind a 20, mint a 43. sír övét a 15. századra keltezhetjük. További három sírunkból csak egy-egy övveret látott napvilágot. Kérdéses, hogy a sírba helyezett övből mindössze ennyi maradt-e meg, vagy egy korábbi sírból másodla­gosan, a betemetéskor került ide. A 4. számú gyermeksírban a térdek között egy vékony bronzlemezből kivágott, keskeny, téglalap alakú veretet találtunk. A D átmetszetű ve­ret két végén egy-egy lyuk található a felerősítést szolgáló aklaszegek számára (16. kép 1.). Mérete: 2,1x0,4 cm. Hasonló veretekkel díszített öveket leltek például Petrovcic-ban (Szerbia), 1 5" Ducón (Ducové, Szlovákia), 15 1 Gyula-Téglagyár lelőhelyen, 15 2 a megyében pedig Edelény-Cseben. 15 3 Az analógiák alapján ezt a verettípust a 14. századra, illetve a 15. század elejére keltezhetjük. A 49. női sírból a bal váll felett egy négyszögletes, hólyag keretelésü préselt bronzveret került elő. Közepén bordakeretben négy rombusz alakú sziromból álló ro­zetta, amelynek közepén egy-egy aklaszeg található. Mérete: 1,2x1,9 cm (16. kép 4.). Szórványosan több hasonló veret is napvilágot látott a temetőben (16. kép 2-3, 5.), me­lyeknek analógiáit Aranyegyházán, 15 4 Salgótarjánban, 15 5 valamint Ozorán lelhetjük fel. 156 A vereteket a 15. század második felétől a 16. század közepéig tehetjük. 15 7 A 75. férfisírban, a térdnél egy ólomból(?) készült, kerek, egyik oldalán kis, leke­rekített sarkú téglalap alakú nyúlvánnyal kiegészülő veret került elő. Alja kúpos. Mérete: 1,2x0,8 cm (15. kép 6.). A veret rendeltetése bizonytalan. Alakját tekintve leginkább lyuk­145 Gábor 2006. 126. 146 Sclmcczi 2006b. 261-262. 147 Biczó 1976.332. l.kcp. 148 Hatházi 1987-1988. 3. kcp 3. 149 Miklós-Vízi 1999. 18-19. kcp. 150 Stanojev 2005. 60. 5. tábla 501. 151 Ruttkay 1996. 403. 10. kcp. 152 Gábor 2006. 122. 127. 6. kcp 6. 153 Szekeres 2005. 261. 3. kcp 5. 154 Szabó 1938. 66. 68. 349. kcp. 155 Bárányrtc Obcrschall 1942. 4. II. 3. kcp. 156 Gcrc 2003.63. t. 13. 157 Bárányrtc Obcrschall 1942. 3.; Gcrc 2004. 94. 166

Next

/
Thumbnails
Contents