A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)
Wolf Mária-Horváth Antónia: Középkori templom és temető Alsózsolca határában
templom felépítését követően a 14. században kerülhetett földbe. 8 9 Ennél későbbi lehet a 9. sír spiráldíszes pártája, mivel a 31. sír fölött helyezkedett el, amelyet jól megfigyelhető sírgödre miatt szintén a legkorábbiak közé sorolhatunk. Ezek alapján a 9. sírt a 15. század eleje és a 16. század eleje közötti időre keltezhetjük. A 90. sírban a koponya hátsó felén egy 2,6 cm széles, fémszállal díszített szalagpárta-maradványt leltünk egy töredékes párizsi kapoccsal. A sírban fémszállal díszített ruhamaradványok is napvilágot láttak. A szalagpárták 2-3 cm széles, szövéssel, fonással, hurkolással vagy csipkeveréssel készült pántok voltak, melyekhez gyakran használtak fémszálas fonalat is. 9 0 Pártánk töredékes volta miatt nehéz lenne pontos párhuzamát fellelnünk. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a típus meglehetősen gyakori késő középkori temetőinkben. Az első szalagpártákat Bálint Alajos lelte. 9' Az újabb kutatás azonban csak Békés megye területéről további 16 lelőhelyről tudta kimutatni. 9 2 De kerültek elő az ország számos más pontjáról is, például Nagytályáról, 9 3 Kaposvárról, 9 4 Nagylózsról. 95 A megyéből Sajószögedről és Kesznyétenből 9 6 ismerünk ilyen típusú darabokat. A szalagpártákról a korábbi kutatás úgy vélte, hogy a 16-17. század jellegzetes viseletéhez tartoztak. Az újabb eredmények alapján azonban Selmeczi László megjelenésüket a veretes pártákkal egy időre, a 13. század végére, 14. század elejére tette. 9 7 A kemeji 90. sír a legalsó sírsorban helyezkedett el, gödrének egy részét jól meg lehetett figyelni. Valószínű tehát, hogy megásására a templom elkészülte után, a 13. század végén, a 14. században kerülhetett sor. 89 A sír érdekessége még, hogy a benne nyugvót a helyszínen feltételesen fiúnak határoztuk meg. Biztosabb adatokat az antropológiai vizsgálattól várhatunk. 90 Gábor 1996. 385. 91 Bálint 1938. 146. 92 Gábor 1996. 385-388. 93 Kovács 1973. 138. 94 Bárdos 1987. 20. 95 Mojzsis 1984. 200. 202. 96 Szörényi 2008. 263. 97 Selmeczi 2006a. 47. 160