A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Daróczi-Szabó Márta: Garadna-elkerülő út 1. lelőhely (Garadna-Kovács tanya) germán állatcsontjainak vizsgálata

A leggyakoribb eszközök a csontkorcsolyák (15 db) és a fésűk (7 db). Az előbbiek főként ló, két esetben pedig szarvasmarha metapódiumból, az utóbbiak szinte mind agancsból készültek, amelyet egy fésű esetében szarvasmarha hosszúcsonttal is kombináltak. Három csontkorcsolyát másodlagosan is felhasználtak simítóként. A fésűk (egy kétoldalit kivéve) púpos hátúak, és kopásnyomaik hosszú ideig tartó használatról árulkodnak. Kettő koncentrikus körökkel díszített, a többi díszítetlen. Néhány agancseszközt nem fejeztek be, így ezek félkész állapotban maradtak ránk. (Az egyiket nyélnek szánhatták.) Simítóként szolgáltak azok a marhabordák, amelyekből négy került elő. Néhány eszköz funkcióját nem lehetett egyértelműen megállapítani. A legérdekesebb eszköz minden bizonnyal az a megmunkált emberi orsócsont, amelyből nyelet készítettek, és amelyet hosszú ideig használtak is, legalábbis erről árulkodnak a csonton megfigyelhető kopásnyomok. Ezzel kapcsolatban több kérdés is felvetődik: tudták-e, hogy embercsontot munkáltak meg? Ha igen, az illető a település lakója volt, vagy a nyersanyag netán egy pórul járt ellenségből származott? Összehasonlítás egyéb germán településsel Mint már a cikk elején említettem, a lelőhely fontossága abban rejlik, hogy csak néhány archaeozoológiai elemzés ismert a korszakból. Azaz, az itteni eredmények egy régészeti állattani szempontból alig ismert időszakhoz szolgáltatnak fontos adatokat. Sajnos, ugyanezen okok miatt nehéz az itteni lelőhelyhez párhuzamokat találni. A garadnai anyag után a második legnagyobb a Zamárdiból előkerült germán település állatcsontanyaga a maga 3973 darabjával. A 7. ábrán látható a két lelőhelyről előkerült fajok arányai összehasonlítása. Természetesen e két lelőhely nem jellemezhet egy egész korszakot, amelyet több népcsoport/kultúra különböző természetföldrajzi környezetben alakított ki, de adhatnak olyan alapot, amelyre a további kutatások építkezhetnek. Összegzés A lelőhelyről előkerült és megvizsgált állatcsontok egyértelműen a háziállatok fölényéről árulkodtak. A fajok fontossági sorrendjében a szarvasmarhát a sertések, majd a kutyák és a kiskérődzők követték. A lovak aránya, ahogy a macskáké, a háziszárnyasoké, valamint a vadállatoké, csekélynek mondható. Bár azt, hogy egy adott népesség a kiskérődző- vagy a sertéstartást részesítette előnyben, a természeti környezet is nagyban befolyásolta, mégis elgondolkodtató a disznócsontok nagyobb mennyisége a juh és/vagy kecskecsontokhoz képest. Ez ugyanis, a macska és a háziszárnyasok maradványaival együtt inkább letelepedett életmódra utal, ami ellentétben áll a népvándorlás kori népek vélt mobilitásával. Mint már említettem, a csontok többsége konyhahulladék lehetett, azonban néhány esetben valószínűleg szakrális áldozattal állunk szemben. A már korábban említett két kutyán kívül ide tartozik az S293 objektum kemencéjéből előkerült sertés- és szarvasmarha-, az S306 hulladékgödörből egy juh- és egy kecske-, valamint az S330 hulladékgödörből szintén egy szarvasmarha-koponya. Ezek esetében a koponya valószínűleg a teljes állatot jelképezte. Két teljes sertésváz is előkerült, (az S68, és az S255 objektumból) amelyeken súlyos betegség nyomait lehetett megfigyelni. Mindkét állat egyik végtagcsontján felülfer-