A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Boros László: Beszélgetés a 75 éves Frisnyák Sándor professzorral

találása is markánsan megjeleníti azokat az (időben messze nyúló) interetnikus kapcsolatokat, amelyek a Kárpát-medence egészét jellemezték és jellemzik ma is. Mályiból hamarosan Miskolcra, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulathoz kerültem természettudományi szaktitkári beosztásba. 1957-től 1963-ig az alapfeladataim ellátása mellett más megbízásokat is kaptam, így pl. egykori polgári iskolai tanárom, Sárközi Andor (1919-1968) főszerkesztő irányításával a Borsodi Szemle c. folyóiratot is szerkesztettem. A TIT-beli munkám - mindamellett, hogy a tanítástól sem szakadtam el teljesen - nagyszerű iskola volt számomra: egyrészt kiváló tudósokat, tanárokat, művészeket, írókat és egyéb értelmiségieket ismertem meg, másrészt a szervező- és adminisztrációs munkákat is megtanultam. S erre az időszakra tehető az a magatartásomban lezajló folyamat, amikor a (valóságban nem is indokolt, első generációs értelmiségiként mégis létező) kisebbségi érzésemet leküzdöttem. Ehhez persze elismert eredményekre, ténylegesen látható-értékelhető szakmai teljesítményekre volt szükség, amit az időigényes hivatali feladataimon felül egyfajta önkizsákmányoló munkával érhettem el. 1963-ban megpályáztam és elnyertem a Szegedi Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékén meghirdetett adjunktusi állást. Eletem egyik legszebb és az önképzésem szempontjából az egyik legjelentősebb korszaka kapcsolódik Szegedhez (1963-1966). Itt nagyon sokat tanultam idősebb kollégáimtól, amit nem sokkal később tanszéképítőfejlesztő és oktatómunkámban hasznosítottam Nyíregyházán. Szegeden a munkámat elismerték, mindent megkaptam, még szövetkezeti lakás-kiutalást és egy másodállást is, mégis hűtlenné váltam, mert feleségemnek nem tudtam pedagógus állást szerezni sem a városban, sem a városkörnyéken. Ilyen körülmények között - ez időben, mint két kisgyermek apja - nem vállaltam tovább a hetenkénti ingázást vagy az egy fizetésből élést Szegeden. Miskolcra visszatérve gimnáziumi tanárként dolgoztam (1966-1968), és az Egri Tanárképző Főiskola Borsod megyei levelező hallgatóinak tartottam előadásokat és konzultációs foglalkozásokat. 1968-ban a minisztérium felkérésére, amely mögött Szabó László professzor ajánlása volt, megpályáztam a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszékére hirdetett tanszékvezető docensi állást. Nyíregyházán néhányan másként gondolták az álláshely betöltését, így kinevezésemet egy fél évig, október 15-ig elodázták. A tanszékvezetésre először egyéves megbízást, a docensi beosztás helyett - noha akkor már egyetemi doktor voltam és megfelelő publikációkkal és felsőoktatási gyakorlattal is rendelkeztem adjunktusi kinevezést kaptam. 1971-ben, a docensi kinevezésemet követően, Kovács Józse/Tőigazgató értésemre adta, hogy a főiskola vezetősége hosszú távon számít munkámra, és az 1972. évi vezetőségváltás előzetes tervében helyettesi szerepkört szánt nekem. 1972-ben, amikor Margócsy József tanszékvezető főiskolai tanár, a kiváló irodalom- és művelődéstörténész a nyugalomba vonuló Kovács Józseftől átvette a főigazgatói tisztséget, én is megkaptam a főigazgató-helyettesi megbízást, amelyet öt ciklusban, 1987ig láttam el. 1977-ben a minisztérium főiskolai tanárrá, majd - miután 1983-ban kandidátusi minősítést szereztem és 1997-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen habilitáltam - 1998-ban Göncz Árpád köztársasági elnök egyetemi tanárrá nevezett ki. Tanszékvezetői munkámat négyévenkénti meghosszabbításokkal 32 éven át folytattam, ami egyedülálló a Nyíregyházi Főiskola történetében.

7 7 Boros-Viga i. m.