A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Szabó Lilla: „Külön világban és külön időben" (Az Amerikában élő magyar képzőművészek és művészetük. A hivatalos magyar állásfoglalás az Amerikában élő magyar képzőművészekről)

4-5. kép. Dómján József 1955-ös munkái határozott stílusa: formai és téma kifejezése. Lesznai közelebb áll a szecesszióhoz, a századforduló szellemiségéhez tartozik, míg Dómján művészete sokkal előremutatóbb. Művészetében mindvégig ott bujkál: nem is ma értékeljük annyira, mint művészetében ott a jövő érdeklődése. Lapjainak elementárisán a népi művészetet őrző karaktere egy a modern kor, a 20. század üzenete lesz a későbbi századok felé egyetemes érvényűén. A lapokon látható motívumai nem a magyar folklórt konzerválják: miközben láthatóan az erdélyi hímzésekhez, az alföldi pásztorok használati tárgyainak (pásztorbot, sótartó, stb.) faragásához nyúlt. Dómján művészeti habitusában benne érezzük: bármely nép ősi hagyományaihoz, motívumkincséhez nyúlhatott volna képességei és művészi ambíciója alapján. De ezt ismerte: alkotás közben ebben, ennek a kincsnek a kötött rendszerében kalandozott. És éppen a népművészet leszűrt formai ornamentika kincse - és azon belül a forma „felépülési" rendszerének pontos ismerete - adta meg számára ennek továbbgondolását és alkotó fejlesztését. Ez már a művész önálló teremtő ereje. Ugyanaz a teremtő erő, amely alapján a 20. századi modem művészeti irányzatok (kubizmus, neoprimitivizmus stb.) is elindultak és teremtettek a konzervatív művészeti elvekkel szemben új formanyelvet és új emberi, művészi tartalmat. Dómján József ezt teremtette a szocreállal, a rendszer által kiüresített „művészettel" szemben.