A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Szabó Lilla: „Külön világban és külön időben" (Az Amerikában élő magyar képzőművészek és művészetük. A hivatalos magyar állásfoglalás az Amerikában élő magyar képzőművészekről)

J. kép. Thorma János: Október 1. Az iskola nagy alakjával, Ferenczy Károly művészetével szemben Thorma János „forradalmi" (ráadásul félreismert) művészetét állították a festők elé példaként (Újoncozás, Október!., 1903; Talpra magyar! 1898-1937). 3. Harmadik tényezőként pedig Derkovits Gyula festőművész képzőművészeti örökségét tették meg a szocreál elődjének. A művészek elé követendő művészeti magatartásként állították Derkovits személyiségét: az öntudatos nagy művész képét, aki a festészetén keresztül harcolt az elnyomás és az osztálytársadalom ellen. A 20. századi proletár festő munkásosztályt és a városi perifériákat, társadalmi ellentéteket felvillantó festményei „mintaképek" voltak (Három nemzedék, a kép hátterében Marx-portréval, 1932; Fázó nő, 1934; Külvárosi részlet, 1929; Kenyérért, 1930). De ez esetben is Derkovits témái és nem a képek expresszív stílusa volt az irányadó. Derkovits Gyula a két világháború közötti magyar festészet kiemelkedő alakja, már 1918-ban belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. Igaz, arról mélyen hallgattak, hogy az a művész, aki 1929-ben a párt megbízásából elkészítette a magyar grafika legjelentősebb alkotását, a 12 lapból álló ,,1514"Dózsa című fametszet sorozatot, éhen halt 1934-ben. Halála évében viszont már emlékkiállítást rendeztek müveiből, 1948-ban pedig posztumusz Kossuth-díjat kapott. A nagyon széles és sokrétű szocreál témával kapcsolatban, előadásunkkal összefüggésben, szükséges még megjegyeznünk, hogy a magyar képzőművészet történetének és jelenének a meghamisítása mellett határozottan törekedtek a nemzeti folklór, a népművészet háttérbe szorítására. Az oktatás és a kultúra, és ezen belül a képzőművészet irányítói (a Párt vezetősége, amely azonos volt a kormánnyal, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének vezetői, az ellenőrző szerepet betöltő Művészeti Bizottság, majd a Lektorátus, de ott voltak köztük az ellenőrzési mechanizmus kiszolgálói, a speciális rendőrség, az AVH és az AVO) az egyetemes művészetből csak a szovjet képzőművészet megismerését engedélyezték. Még pontosabban annak kizárólagos terjesztését támogatták, fölébe helyezve a magyar nemzeti kulturális érdekeknek. A nemzeti hagyományok helyett a szovjet képzőművészet és elmélet volt az irányadó. Pontosan látható az is, hogy az előbbiekben említett 3 mintaképet (Munkácsy, Nagybánya, Derkovits) is csak kény-