A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Pirint Andrea: Ecsettel, szóval és tettel. Bartus Ödön (1888-1950) festőművész munkássága

7. kép. Róma látképe, 1930. (Magántulajdon) tartozik a hejöcsabai részlet,

21 s az általunk ismert, legkésőbbre datált művek, tehát a záróakkordok egyike az 1940-es tájkép (8. kép).

22 Mindkettő akvarell, mindkettő a természet költői szépségébe való belefeledkezés. Két, felfogásában és nívójában egylényegű alkotás - pontosan húsz év korkülönbséggel. A rajtuk keresztül megmutatkozó festői habitus Bartus Ödön legösztönösebb énje. A korábbi darab még azt megelőzően készült, hogy elindította volna a - jó értelemben vett - akarnokságon alapuló „hadjáratot" saját maga és művésztársai menedzselésére, a későbbi munka pedig akkor, amikor már régen felhagyott mindezzel. A két mű között, valahol félúton végképp megkeseredett, elkedvetlenedett. Hogy festői ambíciói feladása mögött valójában milyen indokok húzódnak, azt kitűnően világítja meg egy 1927-es közleménye. A konzervatív ízlésű fővárosi szaklap, a Képzőművészet létrehozása feletti örömében a következőket írja a lap főszerkesztőjéhez: „Fellélegzés volt számunkra a tüzet meglátása, mert már nem kell restelkednünk, hogy nem vagyunk »progressivek«, »modernek«. Mi »szines fotografusok«, »levelezo-lappiktorok«, »tájképlemásolók« már-már kétkedtünk, hogy van-e jogunk egyáltalán ecsethez nyúlni, mert nem tudunk progressiv »izmus«-sal festeni s azt a naturánk bevenni nem képes!"

23 Bartus tehát érzi, tapasztalja, hogy az általa képviselt művészeti felfogást az idő jócskán meghaladta. Ugyanakkor - mivel teljes értetlenséggel áll korának nóvumai előtt - nem fogja fel a jelenség megalapozottságát, így fejlődni sem képes. A festői önbecsülésvesztés ilyen körülmények között törvényszerűen következett be az idő múlásával, 21 Falurészlct (Hcjöcsaba), 1920. - akvarell, papír 296x395 mm HOM KGy Ltsz.: 53.158.1. 22 Táj, 1940. - akvarell, papír 222x310 mm HOM KGy Ltsz.: 75.360. 23 Levél a Szerkesztőhöz. Képzőművészet 1927. 3. szám.