A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Sümegi György: Adalékok a miskolci művésztelep történetéhez

5. kép. Benkhard Ágost (1882-1961) Festő és modellje, 1935. olaj, vászon, 120x100 cm jj.L: Benkhard Ag 1935 A vidéki vándorkiállítások ma kivihetetlenek. E művésztelepek voltak az utolsó és egyetlen lehetőség. S ez a lehetőség is füstté látszik foszlani. Ne higgye senki, hogy e telepek fantasztikus összegekbe kerülnek, s hogy az összegek nagyságán múlik a telepek sorsa. Mert hisz igények dolgában roppantul szerényen folyik ott az élet: a munka öröme mindenért kárpótol. De amikor még azt a pár zsák lisztet, pár bödön zsírt sem lehet előteremteni: megszűnik a munka fizikai lehetősége. Ne feledjük, hogy a művészfiatalság tanulmánya a legdrágább az összes főiskolai tanulmányok között: festék nélkül nem lehet festeni tanulni, s egy tubus festék ma 50-100 000 K közölt ingadozik. Maga a fiatalság tehát igen nagy összegeket von meg magától művészetünk jövője érdekében. S aligha fogja elhinni, hogy a magyar művészet jövőjéhez semmi köze a magyar társadalomnak. Sajátságos, hogy éppen akkor kell megkongatnunk a vészharangot, amidőn új s újabb diadalt nyer a magyarság számára exponált külföldi művészeti központokban a magyar művészet. Szellemi életünk egyetlen megnyilvánulása sem szerez most annyi becsületet a magyarságnak, mint éppen művészetünk. Néma hódítóként vonul be idegen világvárosokba s biztosít rokonszenvet egy agyonsanyargatott népnek. Logikusan az volna tehát várható, hogy ezt a bevált fegyvert nem engedjük megrozsdásodni. Mégis úgy fordultak most a dolgok, hogy a logikát legyőzni látszik a nemtörődömség.