A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Sümegi György: Adalékok a miskolci művésztelep történetéhez

ADALÉKOK A MISKOLCI MŰVÉSZTELEP TÖRTÉNETÉHEZ SÜMEGI GYÖRGY Az első világháború befejezése és az azt lezáró párizsi békerendszer egyértelművé és visszavonhatatlanná tette az Osztrák-Magyar Monarchia fölbomlását és Magyarország területe jelentős részének fölosztását a kisantant államok között. Mindez nagy hatással és erős befolyással volt a megmaradt ország (és persze a leválasztott országrészek) akkori képzőművészet oktatására és a művészképzésre, elsősorban és legelébb a művésztelepeket érintően. Mivel a Nagybányai Művésztelep Romániához került, sürgetően szükség volt ennek a kiváltása, pótlása. Elsősorban azért, hogy a képzőművészeti főiskolai hallgatóknak legyen az őszi és téli szemeszterek után a nyári tanulmányi időre, a trimeszterre alkalmas hely. Nagybánya e téren a legalkalmasabbnak bizonyult, hiszen Hollósy Simon müncheni magániskolájával (és más vezető mesterekkel) rakták le a kolónia fundamentumát (1896), amelybe gyorsan és szervesen kapcsolódhattak be a budapesti képzőművészeti főiskola festőtanoncai, piktorjelöltjei nyári gyakorlatokra. Trianon ezt szüntette meg, s a megmaradt országban kellett megteremteni a festőhallgatók nyári gyakorlatainak a lehetőségét. Elsőként az 1918/19-es forradalmak idején mély válságba került, majd „keresztény nemzeti irányba" állami segítséggel újjászervezett Kecskeméti Művésztelepet kapcsolták be ebbe a munkába 1920 nyarán úgy, hogy önállóságát, kecskeméti autonomitását föladták, és szervezetileg is a Képzőművészeti Főiskolához csatolták (vezető mester: Révész Imre).

1 Természetesen a hazai festőhallgatók, főiskolai ösztöndíjasok számára történő müvésztelep-teremtésben, nyári gyakorlópályák létrehozásában sok nehézséget kellett leküzdeni. A legelső probléma a háborút vesztett ország súlyos anyagi helyzete. Ennek áthidalására általában nem volt elég egy-egy város törvényhatóságának hathatós segítsége sem. Az ország újjáépítéséhez kapcsolódó program kellett ahhoz, hogy állami segítséggel, minisztériumi szubvencióval beindulhasson a munka. így történt Kecskeméten és a rákövetkező évben, 1921-ben Miskolcon is. A miskolci művésztelep alapítására visszaemlékező festők kivétel nélkül utalnak a helyi előzményekre, Bartus Ödön például így: „A háború szülte nehéz helyzet a magyar művészeket a képzőművészetek decentralizálásának gondolatára ébresztette. így alakult meg Miskolcon elsőnek (Bartus Ödön kiemelése) az országban a háború után a miskolci művésztelep három művész kitartó, szívós munkája alapján az állam támogatásával, a város hozzájárulásával. Bartus Ödön, Meilinger Dezső és Nyitray Dániel még a forradalmak idején szabadiskolát alapítanak, s az ott elért szép eredmények, Miskolc gyönyörű környéke arra bírta a kormányt, hogy létrehozza 1920-ban e művésztelepet".

2 Az ügyben érintett Bartus teljesen szerves, már-már zökkenőmentes átfejlődést tételez a hármójuk vezette szabadiskola s a művésztelep között. 1 Sümegi György: „Keresztény nemzeti irányba". A Kecskeméti Művésztelep újjászervezése 1920ban. In: „A feledés árja alól új földeket hódítok vissza". írások Tímár Árpád tiszteletére. Szcrk.: Bardoly István, Jurccskó László, Sümegi György. MissionArt Galéria - MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, 2009. 215-226. 2 Bartus Ödön: Vidéki centrumok. Miskolc. Képzőművészet, 1927. 4. sz. 28-29.