A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Kornyáné Szoboszlay Ágnes: Száz éve indult a 125 éve született Kós Károly pályája (Gondolatok egy hosszan kísértő olvasmányélményemről és a magam életútjáról 2008-ban)

- Senki. De hogy leégeti a falu, kértek fát az úrtól, hogy építhessenek. A tiszttartó a Lóhavason adta ki; [...] Most aztán utat kell csináljanak, hogy lehozhassák. Gáspárnak eszébe villant valami. - Ezt édesapám csinálta ki így. - Van benne részem. Mert a nagy úttól nem leszünk messzebb ezentúl, mint Valkó. [...] Út már vagyon" (390). Az író és hőse szellemi-fizikai rokonságát támasztja alá Benkő Samu élménye az első találkozásáról Kós Károllyal. „A városháza táján egy kétkerekű kordén hajtott mélyen magába merülve. Egyik kezében a gyeplőt fogta, a másikban korbácsot tartott s azzal tempósan legyezgette, vagy inkább simogatta egyenletesen poroszkáló lovát. Az idő már hűvös lehetett, mert posztóból készült barna útiköpenyt viselt. A késő őszi napsugár meg-megcsillogott bozontos bajsza ezüst szálain. Az idő tájt, negyedfél évtizeddel ezelőtt, már az ezüst szín uralkodott a fején. Azon ősszel kerültem csak Kolozsvárra, ötödik gimnazistaként a Református Kollégiumba, ezért volt számomra merőben újság a látvány. Nem úgy évek óta itt tanuló iskolatársaimnak, akik érdeklődésemre egymás szavába vágva pirítottak reám, hogy hát elég gyalázat nem tudni a kocsin ülő író nevét. Hát ő Kós Károly - mondták. Ennek hallatára csak azon bosszankodtam, miért is nem találtam ki, hogy ez a soha nem látott férfi írta a Varjú nemzetségei, hiszen - világosodott meg előttem - ezzel a férfiarccal a regény lapjain évekkel korábban már találkoztam" (Benkő 6). A történeti hitelességet azonban más tényezők is szolgálják. Ilyen a földrajzi körülmények pontos figyelembe vétele. Egy részletesebb térképen pontosan lehet követni az eseményeket. Erre a tényre idézem Benkő Samu beszélgetéseiből a következő passzust. „Rengeteg ceruzarajzot készítettem. írás közben és máskor is, amikor magamban próbáltam végiggondolni egy-egy jelenetet. [...] ezek csak firkák. Tiszta kicsi firkák. Nélkülük nem ment a munka. Például meg kellett rajzolnom Csicsó várát, mert néhány fontos jelenet ott zajlik le.

22 Mivel én már nem tudtam oda elmenni, elküldtem fiamat, Karcsit, hogy hozzon nekem egy jó alaprajzot, aminek alapján rekonstruálhatom a várat. [...] De megrajzoltam a pofákat is... az alakokat, akiket szerepeltetek. Sokat kínlódtam például a nagy orrú vajda pofájával... de meglett (Benkő 88). Szőcs István pedig így idézi személyes élményét: „[...] feltűnt, hogy a kézirat mellett, számításokkal teleírt papírlap fekszik. Kérdésemre aztán elmagyarázta: az írásban valaki lóháton hosszabb utat tesz meg, ő meg a térképen leszámolta a kilométereket, tekintetbe vette az akkori útviszonyokat, az akkor elterjedt lófajták tulajdonságait, a lovas súlyát öltözéke, fegyverzete következtében, s az olvasó biztos lehet, hogy a szóban forgó esemény pontosan annyi perc és óra alatt zajlik le, ahogy az író állítja. Egy másik idevágó epizód: Kós Károly éppen egy Bábolnáról írt fércmüvecskét olvasott, amolyan rosszértelemben felfogott ifjúsági történelmi kalandregényt, s egyszer csak mértéktelen dühbe gurul s felkiált: »Azt írja ez a szörnyeteg, hogy a vajda ül Monostoron az ablakban s nézi, mint gyülekeznek a parasztok a bábolnai hegyen. Avval nem törődik a szörnyeteg, hogy Monostort attól a helytől hány domb és hegy és kilométer választja el!« Máskor egy regény kéziratának olvasása közben ugrott fel ingerülten: »Rettenetes! Hát hogyan festheti ez így János Zsigmondot! Hát mindenki tudja, hogy milyen volt a haja, a szeme színe, 22 A Márton és György címmel tervezett, csak töredékesen elkészült történelmi regényről van szó.