A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)
Kornyáné Szoboszlay Ágnes: Száz éve indult a 125 éve született Kós Károly pályája (Gondolatok egy hosszan kísértő olvasmányélményemről és a magam életútjáról 2008-ban)
látogatott központja a posta volt (akárcsak Mikszáthnál a kovácsműhely), a másik a bányatulajdonos Bódy család otthona, a Bódy-kastélynak nevezett lakóházuk. Ebből a családból származik Bódy Gábor filmrendező, akinek az apja szintén tagja volt a szüleim társaságának, mert az akkori Bódy gyerekek a szüleim kortársai voltak. A naplóírás nagy kihagyásokkal ugyan, de Szoboszlay György egész életében folytatódott, még a közel két és féléves szovjet hadifogsága idején is. 3 A jó képzőbeli alapoknak azonban legkézenfekvőbb bizonyítéka az igényesen kialakított könyvtár (sorozatok, lexikonok, tudományos müvek), amely a házunkban a „berendezés" elengedhetetlen tartozéka volt. Ez a könyvállomány nem volt nagy, de az akkori falusi viszonyokat tekintve mégis jelentős és feltűnő, és a gyakori kölcsönzések révén még hatásos is. S ami az én szempontomból a legfontosabb: mi gyerekek a legkorábbi eszmélésünktől kezdve használhattuk is. És használtuk is, játszótársainkkal versenyt olvasva. 4 Az otthoni könyvek között találtam meg az Erdélyi Szépmíves Céh és az Erdélyi Helikon kiadványait. Édesapám előfizetője volt a sorozatoknak. Ezt a tényt Kemény János, Bánffy Miklós és Kós Károly aláírásával egy emléklap és az Erdélyi Szépmíves Céh Aranykönyve is bizonyítja. Szinte az Egri csillagokkal egy időben vált mindennapos olvasmányommá és kedvencemmé ezek közül a könyvek közül Kós Károly Varjú nemzetsége. 5 Azt most már nem tudom felidézni, hogy a Gárdonyi művével kapcsolatban mi volt az a momentum, ami a kezdeti elfogultságot kiváltotta. Szép lenne, ha itt most édesapám egri tanulmányait említhetném, de számomra akkor egy valóságos város s a történelmi események, sőt egy regény cselekményének színhelye nem jelentette ugyanazt a földrajzi objektumot. Mint ahogy annak a felismerése is „késői" volt a számomra, hogy nem csak halott költő és író van. A Varjuk erdélyi, közelebbről a kalotaszegi története iránti érdeklődésem gyökereinél már biztosan gondolhatok a családi vonatkozásokra. Édesapám 1940 őszén Székelyudvarhelyen vett részt főhadnagyként Észak-Erdély visszatérésekor a bevonulásban. Ez az esemény nálunk sok-sok beszélgetés témája volt, fényképek is maradtak róla, s egy falusi gyereknek, akinek akkor a legnagyobb belátható földrajzi távolság az a 35 km volt, ami a falut a megyeszékhelytől, Miskolctól elválasztotta, ezen túl a messzeség megszépítő aranyködébe veszett mindaz, amit ezek a csak hallomásból ismert élmények jelentettek. 6 3 Ezt a véletlenek összejátszása révén haza is tudta hozni. Születésének centenáriumára 2009-ben meg is fogjuk jelentetni. 4 Kezdetben csak a képek érdekeltek, de még ezek is sok ismeretet nyújtottak, hiszen olyan köteteket, mint Az ezeréves Magyarország, A föld és lakói, Brehm négykötetes Az állatok világa, az egykötetes Az ember világa, Gracza György 1848-49-ct bemutató köteteit sokat forgattuk. De túl szürkének, minden romantikától mentesnek találtuk a Tolnai Világ Lapja ajándékaként meglevő az (első) világháborúról szóló köteteit. Erről nincs is semmi emlékem, leszámítva a kötetek külsejét. 1968-ban, első finnországi utam alkalmával döbbentem rá, hogy a Punkaharju képével és nevével már kisiskolás koromban találkoztam A Föld és lakóiban. Nem is nyugodtam addig, amíg gyermekkori élményemet nem szembesítettem a helyszínen a valósággal. Nem csalódtam! 5 Ennek a szövege annyira megmaradt bennem, hogy másodikos gimnazista koromban egy fogalmazásban azt írtam, hogy az őszi lomb olyan tarka, mint a vénülő szép asszony ruhája. Ez a hasonlat nemhogy tetszést nem aratott, de gúnyolódás tárgya lett, pedig csak Kós Károlyt utánoztam: „Ősz eleje és szép napos, száraz idő; a Pojána színes, mint a vénülő szép asszony gúnyája" (523). 6 2000 pünkösdjén részt vettem családom néhány tagjával a debreceniek csíksomlyói zarándoklatán. Székelyudvarhelyen átutazva, kezünkben az 1940-cs bevonulás felvételével izgatottan és eredményesen azonosítottuk a helyszínt.