A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Tarczai Béla: 150 éve született Gálffy Ignác (Emlékezés és főhajtás)

ismerték felkészültségét és képességeit, gyakran őt kérték fel alkalmi ünnepi beszédek, megemlékezések megtartására, nemcsak a két szervezetben, hanem más helyeken is. Sokirányú tudományos felkészültsége és érdeklődése lehetővé tette, hogy gondolatait írásban is közzé tegye. A közvélemény hamar felfigyelt ezekre a tulajdonságokra, és ezután sorra kapta a felkéréseket, megbízásokat különféle közigazgatási, gazdasági, társadalmi tisztségek betöltésére. 1891-ben a bársonyházi szakócák megtalálása és a körülötte kialakult szakmai vita felkeltette érdeklődését az ősrégészet iránt. A vitában Herman Ottó álláspontját támogatta, majd maga is aktív kutatóként kezdett foglalkozni a paleontológiával. Ásatásokat végzett Szirmabesenyőn, Tiszakesziben, Sályban. Részese volt a MÁV Fűtőház építési területén a mamulagyar és ősemberi koponya megtalálásának. Miskolcon, az akkori Petőfi utcában kő nyílhegyet talált. Állította, hogy diluviális ősember élt az Avason, és teljes erejével támogatta Herman Ottó kezdeményezését a bükki barlangok tudományos kutatása érdekében. így jöttek Miskolcra a Földtani Intézet szakemberei: Papp Károly, Kadic Ottokár és Hillebrand Jenő. Másik jelentős tudományos eredménye volt a matyó folklór felfedezése és tárgyi emlékeinek megmentése, még az előtt, hogy kitört az ún. „matyó láz", amely üzleti haszon reményében kezdett érdeklődni Mezőkövesd, Szentistván és Tard népének viselete és szokásai iránt. Ezt a felfedezését a Magyar Néprajzi Társaság tagsággal honorálta. Új jelenség volt a város életében az első és akkor egyetlen nyilvános könyvtárának megszervezése. Ezzel azt akarta elérni, hogy a középiskolai tanulók és a tudományok iránt érdeklődők számára rendelkezésre álljanak a szükséges könyvek. Ez a könyvtár közadakozásból jött létre. Gálffy Ignác személyes befolyásával elérte, hogy a könyvtárral rendelkező családok könyveik egy részét a közjavára felajánlják. Gálffy Ignác tudományos tevékenységének fő területei, az ősrégészet, a népi kultúra, a magyar nemzet történelme iránti érdeklődés, valamint a könyvtárszervezés, már a múzeumi világ felé mutat, ebben a világban is megtalálta helyét, és ki tudta bontakoztatni tehetségét. A 19. század utolsó évtizedeiben a közvélemény felfigyelt arra, hogy egyre-másra bukkannak fel a múlt tárgyi emlékei és ezek kézen-közön el is tűnnek. A felelősen gondolkodó emberek múzeumok létesítésében láttak lehetőséget arra, hogy ezek az értékek szakszerűen felkutattassanak, a meglévők pedig vétel, ajándékozás vagy letét formájában őriztessenek és így közkinccsé váljanak. A Magyar Nemzeti Múzeum már működött, de vidéken csak ekkor kezdett érlelődni a helyi értékek megmentésének gondolata és felelőssége. Miskolcon is megjelent az igény az egyre sokasodó történelmi tárgyi értékek intézményes megőrzésének megszervezésére. Gálffy Ignác mellett feltűnt a Bükk-rajongó, természetjáró jogász, Petró József, Gálffy bedegvölgyi birtokostársa, aki felfigyelt a bükki barlangokban mutatkozó értékekre, és ezek megmentésére megoldást keresett. Ebbéli törekvésében társra talált Gálffy Ignácban. Ok ketten először arra gondoltak, hogy a Borsodi Bükk Egylet lehetne egy ilyen gyűjtemény gazdája, de később mégis a Közművelődési Egyesület mellett döntöttek, mivel ennek működése szélesebb területet ölelt fel. 1899-ben a Közművelődési Egyesület elnevezése és működési köre kibővült a múzeumi osztállyal, és ez után Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeumi Egyesület néven szerepelt. A múzeumi osztály első elnöke, egyben a múzeum igazgatója Petró József