A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Szalipszki Péter: Megnyitó beszéd a Munka és szépség című kiállításon

Ez megfoghatatlanul emberközeli, ami minden egyes darabbal életre szóló kapcsolatot, embertől emberhez szóló üzenetet, kézmeleget jelent. Idegen ettől mindenféle távolba pillantó és vágyó sandaság, csak a múlt van és jelen. A személyes érintés, amelyből e súlytalan madárkák felemelkednek. De nem akarják az eget súrolni szárnyaikkal, hiszen Pásztor János szemei már nem követhetik őket, hanem csak át-átlibbennek az abaúji dombokon, majd elülnek, mint a vasárnapi harangszó a dimbes-dombos tájon. A parányi szalmaemberkék sem mennek messze a világba, csak át-átruccannak a szomszédos falvakba, s letelepszenek az ünnepi asztaloknál, vagy illemtudóan megállnak a templom előtt ácsorgó varjúfekete vénasszonyok, csizmás öregemberek között, megbámulva az egykor volt világ utolsó hírnökeit. Félénken meg-megcsendülnek a törékeny szalmacsengők is, régi ünnepek, karácsonyok jó illatú otthonosságára emlékezve." Régi szalmakiállításunk egyetlen újabb dokumentummal egészül ki, Pásztor János nekrológjával, mert ő is, mint a legtöbb paraszt, már az égi mezőket szántja. Nekik, az utolsó parasztoknak állít emléket „Munka és szépség" című kiállításunk, melynek megtekintéséhez kívánok valamennyiüknek átélt és tartalmas tárlatlátogatást.