A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Sümegi György: Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállítása

2. Miskolci számvetés Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállítását gyér sajtóvisszhang kíséretében eddig, a miskolci bemutatóig kb. négyezren láthatták. Jogos a számvetés igénye, az őszinte fogalmazás. Vajon hogyan helyezhető el az ő művészete a magyar művészet térképén? A Magyar képzőművészet a 20. században című legfrissebb földolgozásban

2 Nagy Imre úgy szerepel, mint Olgyai-tanítvány, a generációja - Aba-Novák Vilmostól Szőnyi Istvánig - legjobbjaival. A Szűcs György írta ősi formák nyomában - expresszív és archaizáló tendenciák fejezetben a Barabás Miklós Céh 1937 és 1939-es budapesti kiállítása apropójából Nagy Imre metszeteit, rajzait, majd hét és fél sorban a fametszetkészítőt említi, „a csíki székely mindennapokat megjelenítő képeit", azután portréit, amelyeket „szenvedélyesen megmozgatott felületekkel" jellemez. Ez utóbbiak közül a szüleiről, ill. a Ziffer Sándorról és a Ferenczy Noémiről (ezt reprodukálják) készültekről esik szó. Eötvös József 1860-ban megfogalmazott tétele ma sem túlhaladott: „Erdély állapotjai Magyarországon sokak előtt ismeretlenek".

3 A képzőművészetek állapotjai különösképpen - toldhatjuk a majd 150 évvel ezelőtti Eötvös-mondathoz. Történelmi okai vannak, vagyis a trianoni békeszerződés utáni időktől - kivéve az 1940^14 közti éveketa magyar képzőművészet Erdélyben/Romániában kisebbségbe, nemzetiségi kultúr-Iétbe szorult. „ A politikai erőszak a magyar képzőművészetet beleűzte az önállóságba. [...] Létrejött egy alkatrészeiben széttagolt, de önállóságában életképes külön erdélyi művészet".

4 Az idézett Maksay Albertet megelőzően Szopós Sándor már 1925-ben a „speciálisan erdélyi képzőművészet kialakulásáról" értekezik, és megelégedéssel jelenti ki, hogy „Nagybánya is a miénk",

5 azaz erdélyieké, Romániáé. Ugyanerről a Nagybányáról Magyarországon: „Az első világháború után a nagybányai művész-közösség elveszett" - írta le többször Lyka Károly. Ezt a konkrét megfogalmazást éppen a miskolci művésztelep összefoglaló kiállítása katalógusából idézem, mivel a miskolci intézmény valójában Nagybánya hiányának köszönhette a megalakulását.

6 Vagyis: egy és ugyanazon művésztelep két nézőpontból, immár két országból, két érdekkörből. S ez a szemlélet állandósult, vagyis a magyarországi művészettörténet-írás a 20-as évektől csupán a magyarországi képzőművészettel próbál szembesülni és nem a magyarral, vagyis mindazzal is, ami a mindenkori ország határain kívül létezik: egzisztál, alakul, fejlődik, avagy éppen gyengül, hasonul, alkalmazkodik, asszimilálódik bármely többségi nemzet művészetéhez. Mert az Illyés Gyula megfogalmazta „haza a magasban" ideának alaptermészetéből következően a nyelv ab ovo szervesebben képes megfelelni, mint a képzőművészet. A magyarországi és/vagy romániai/erdélyi megkülönböztetésen kívül még az erdélyin belül, külön, önálló fejezetként is bemutatható és tárgyalható Székelyföld 20. századi képzőművészet-története, az onnét elszármazott képzőművészekével együtt. A kényszerítő történelem (és a művészeti érvényesülés) űzte el szülőföldjükről őket. Nagy Istvánt például kiutasították Romániából, pedig az ő munkássága fundamentális jelentőségű itt és ott. Ám ott, Erdélyben az ö egyéni képalkotása primus inter pares szerepű. S utána Márton 2 Andrási G-Pataki G.-Szücs Gy.-Zwíckl A., 1999. 3 Eötvös József Mikó Imrének 1860. IX. 4-én keltezett leveléből. 4 Maksay A., 1942. 35. 5 Szopós S., 1925. 242-249. 6 Miskolc 25 éve a magyar festőmüvészetben. 1948. október 2-október 17. Bev.: Lyka Károly. Katalógus. Kossuth Szálló Kiállítási Terme, Miskolc