A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Paládi-Kovács Attila: Szabadfalvi József, a pásztorkodás kutatója

Azt azonban sem „A falurendszer kialakulása Magyarországon" szerzője, sem Györffy György, „Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza" köteteinek alkotója, sem más nem állította, hogy a 11-12. században „megszűnt a szállásváltás és az extenzív állattenyésztés lehetősége." A feudalizmus kiépülésével, a nép megtelepülésével a nomadizmus számolódott fel. Ezen a 11-13. században beköltözött keleti népelemek (úzok, besenyők, kunok, jászok) sem tudtak változtatni. Időben és térben korlátozott volt a szabadságuk, s a 14. században az ő feudalizálásuk is befejeződött. Magam úgy láttam, hogy a honfoglalást követő évszázadok folyamán - a feudális társadalom és a telkes jobbágyság kialakulásával egyidejűleg - a széna- és takarmánygazdálkodás mindinkább a „termelő gazdaság" jellegét öltötte magára. Az állandó vagy „örök rét"-ek a jobbágytelek szerves tartozékát képezték. Korán megjelentek az allodiális kezelésben levő rétek is. A kaszáló, mint termőterület már a 12-13. században a legnagyobb érték a szántóföld és a szőlő mellett. Nem állítható, hogy az extenzív állattartás, a szilaj pásztorkodás legtöbb emlékét megőrző Alföldön általában véve elhanyagolták volna a szénagazdaságot. „A téli legeltetés fellelhető emlékei nem csökkentik az alföldi szénagazdaság súlyát, jelentőségét. Az alföldi parasztok talán rosszabb szénát gyűjtöttek, mint más nagytájakon élő társaik, de mennyiségi vonatkozásban az első hely biztosan őket illeti meg. Senki sem hiheti komolyan, hogy a koronként hatalmas méretű alföldi állatállomány teleltetése — „ nomád hagyomány "folytatásaként - még a középkor után is a téli legelőkre volt alapozva.

,,n Itt utalok vissza arra a megjegyzésemre, hogy Szabadfalvi József sohasem tudta lezárni magában ezt a vitatémát. A Honfoglalás és néprajz címen rendezett konferencián és annak kötetében mondandóját ekképp összegezte: „Idejétmúlt a nomád, félnomád, kezes kategorizálás... A honfoglalás korában a magyar nép nem tekinthető nomádnak. A kategorizálás tekintetében jobb lenne nem nomád népekről, hanem nomadizáló állattenyésztésről beszélni. Nem hallgathatom el - folytatja - hogy ezeket a következtetéseket tulajdonképpen megfogalmaztam 1970-ben megjelent monográfiámban, s nem értem, hogy miért nem tudatosodott a szakmában."

12 Ehhez a sóhajhoz csupán annyit jegyzek meg, hogy a nomadizmus, nomád társadalom, nomád népek kategóriáit nem a hazai etnográfusok találták ki. Minthogy világtörténeti és történetfilozófiai kategóriákról van szó, a világ tudományossága számára teljesen közömbös, hogy a magyar etnográfusok mit gondolnak ezek tartalmáról, értelméről, s használják-e ezen fogalmakat vagy sem. Visszatérve az előbb már idézett könyvrecenziómhoz, abban a vitakérdések felvetése után - mintegy összegzésképpen - méltattam a monográfia jelentőségét, új eredményeit és várt hatását a további kutatásokra. „Szabadfalvi József igen kiterjedt anyagismerettel, a társtudományok eredményeit is felhasználva, elméleti igénnyel közelítette meg tárgyát. Az extenzív állattartás vizsgálatának időszerűségét mutatja, hogy a közgazdaságtan, az agrárgazdaságtan művelői is csak az utóbbi időben láttak hozzá a külterjesség - belterjesség kérdésének tüzetesebb elméleti vizsgálatához. Ilyenformán tehát ez a könyv messze túlmutat szűkebb tárgyán. Szerző olyan általánosításokig jut el, olyan lényeges gazdaságtörténeti kérdésekben foglal állást, mond véleményt, amelyek széles érdeklődésre tarthatnak számot. Ugyanakkor számos megoldandó problémára hívja fel a figyelmet, több, lezártnak hitt vitában kezdeményez perújrafelvételt. Könyve komoly nyeresége a 11 Paládi-Kovács A. 1979. 472-473. 12 Szabadfalvi J., 1997. 82.