A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

SZABADFALVI JÓZSEF EMLÉKÜLÉS - Paládi-Kovács Attila: Szabadfalvi József, a pásztorkodás kutatója

nyozásra utalnak. Szabadfalvi mindkét szó etimológiájához szállít adalékokat, s további szavakra, kutatási lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Ezt a cikkét is fontosnak tartotta, hiszen beválogatta pásztorkodási tárgyú tanulmányainak későbbi gyűjteményébe.

6 Az 1960-as évtized végére - több résztanulmány után - a pásztorkodás tárgyköréből írta meg kandidátusi értekezését (Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Debrecen, 1970). Ezen belül az őszi, téli legeltetés formáival, a makkoltatással, az erdei és réti legeltetés emlékeivel, az extenzív tartásmód építményeivel foglalkozott kiemelten. Szabadfalvi pásztorkodási kutatásaiban mérföldkőnek vehetjük ezt a kötetet. Ebben a monográfiában már fejezetcímként sem szerepel a „nomád teleltetési rendszer" kifejezés, de a nomadizmus, a réti jószágteleltetés, mint „nomád hagyaték" a szövegben benne maradt. Mindezt - és sok egyebet - a kötetről 1971-ben publikált recenziómban is észrevételeztem. Megírtam, hogy „a VI. Az extenzív állattenyésztés történeti kérdései című fejezetben foglaltakkal kapcsolatban bizonyos fenntartásaink vannak. Kérdés formájában előadva: Miért kell az extenzivitás »kontinuitását« filológiailag, egy nép történetéhez kapcsoltan bizonyítani? Valóban tagadja-e történetírásunk a magyar állattartás folytonosságát úgy, mint azt Szabadfalvi állítja: »A történettudomány tanításai szerint a nomadizáló népként, vagy talán félnomádként a Kárpát-medencébe érkező magyarság a XI-XII. században letelepedett, sürühálózatú településrendszert alakított ki, amellyel megszűnt a szállásváltás és az extenzív állattenyésztés lehetösege.« (146. 1.) Vajon nem túlzás-e azt állítani, hogy a magyar állattartás XX. századi extenzív sajátságai összefüggésükben a honfoglalásig visszavezethetők? Bizonyítottnak vehetjük-e a récens anyagból ismert réti jószágteleltetés »nomad hagyatek« voltát? Nincs most terünk a fejezetben kifejtett tételek, állítások vitatására. A vitát azonban szükségesnek látjuk, s a szerző érdeme is lesz, ha a vele folytatandó vita előreviszi majd a kutatást."

7 Gondom volt a kötetnek egy másik fejezetével is. ,^4z extenzív állattenyésztési formák Európában és az eurázsiai steppén című VII. fejezettel kapcsolatban azt a kérdést kell feltennünk - folytattam a recenzálást -, hogy származik-e haszon a nomadizmus, a transhumance és a kárpáti havasi pásztorkodás »extenziv« voltának bizonyításából. Ezeknek a formációknak az extenzivitás címszó alatt történő összemosásából haszon aligha származhat, ezek megismerését nem viszi előbbre. Nem oszthatjuk a nomadizmus-kutatást meddőnek ítélő sommás megjegyzéseket (171.1.), s nem tartjuk elfogadhatónak a nomadizmus és a transhumance közötti különbségek vulgarizáló megfogalmazását sem (172.1.)."

8 Itt jegyzem meg, hogy a nomadizmus köznapi értelemben egész évben legeltető állattartás, nyájvándoroltatás, amely az egész közösség (nép) szállásváltó, vándorló életformáját vonja maga után. Lényeges kritérium, hogy az egész közösség követi a nyájakat, nem csupán a pásztorok, mint a transhumance szállásváltásnál. Ezért is jogosult „nomád népekről", „nomád társadalmakról" beszélni. Társadalomtörténeti, formációelméleti megközelítésben a nomadizmus alapvetően törzsi társadalmakhoz, törzsi földtulajdonhoz, földközösséghez kapcsolódó társadalomtípus.

9 A történettudomány, név szerint Szabó István azon tétele, miszerint a Kárpát-medencébe érkező magyarság a 11-12. században letelepedett

10 és „sürühálózatú településrendszert alakított ki" aligha vitatható. 6 Szabadfalvi J.. 1984. 75-88. 7 Paládi-Kovács A., 1971.283. 8 Paládi-Kovács A., 1971.283. 9 Paládi-Kovács A.. 1993.73-75. 10 Szabói., 1966. A magyarok 10. századi nomadizmusáról: Kristó Gy., 1982. 463—474.