A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Tóth Arnold: Az utolsó óra után - a görömbölyi ruszin folklór

visszaemlékezés a nyelvváltás időszakát egy kissé feljebb tolja, a két világháború közötti időszakban még a ruszin nyelv dominanciáját idézi fel. „Amikor a 30-as években elemista voltam, akadt olyan gyerek, aki egyáltalán nem tudott magyarul, csak tótul beszélt. A két Kutasi gyerek egymás közt még katona korukban is tótul beszélt."

33 A katonasággal kapcsolatban megjegyzendő, hogy több adat is szól a második világháborúban és az utána következő években a hadifogságban hasznosított nyelvtudásról. A görömbölyi katonák a fronton is és a fogságban is elboldogultak az oroszokkal. A kétnyelvűség egy másik formájára, a nyelvkeveredés jelenségére utal a következő történet. „A nagyszülők még szlovákul (!) beszéltek. Az a szólás járta, fele magyar, fele tót, mert így köszön: adjon Isten, dobni noc. Az iskolában, ha leesett a kályhacső, szalad Miklós: jaj, pán kántor tessék bejönni, mert leesett a csirka, nagy dim van - azaz, leesett a kályhacső és nagy füst van. Hát az én gyermekkoromban még így beszéltek. Nagymamámnak még az imakönyve is ruszin volt."

34 A nyelvváltás folyamata felgyorsult 1945 után. Az 1950-es, 1960-as években született generáció még esetleg érti a ruszin nyelvet, de beszélni már jellemzően nem tud. Az ő gyermekeik pedig legfeljebb hallomásból ismerik azoknak nagyszülőknek és dédszülőknek a nyelvét, akik közül az 1980-as években még viszonylag sokan éltek, és olykor egymás között beszéltek ruszinul. A nyelv továbbadásának a feltételei a 20. század utolsó harmadától kezdődően megszűntek. Sem az iskola, sem az egyház, sem a család nem jelent többé nyelvi közeget, így napjainkban a még élő idősek az utolsó hírmondói Görömböly egykori szláv dialektusának. A 2004-ben megjelent CD adatközlői közül öten ahhoz a generációhoz tartoznak, akik az 1910-1930 közötti időszakban születtek, otthon a családban ruszinul beszéltek, és magyarul az iskolában kezdtek megtanulni. (Zsiros Miron 1987-ben velük készített többórányi hangfelvételt.) Ketten pedig egy későbbi generáció képviselői, akiknek a nyelvhasználatában már erősen jelentkezik a tudatos hagyományőrzés attitűdje és az értékmentés szándéka. (Jellemző adalék, hogy mindketten tagjai a kisebbségi önkormányzat képviselő-testületének.) Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy ez a hangzóanyag a nyelvvesztés és az asszimiláció utolsó fázisát dokumentálja. Az egész gyűjtött anyag és a kiadott hanglemez jellemző vonása, hogy az énekek és a szövegek előadásmódja szinte minden esetben egyéni. Amikor próbáltuk az adatközlőket kettesével-hármasával közösen énekeltetni, mindig kudarcot vallottak. Nem egyezett a szöveg, másképpen tudták a dallamot. Ez a fajta variálódás népdalok esetében még előfordulhat akár egy közösségen belül is, bár nem jellemző; az egyházi énekek esetében azonban teljességgel elképzelhetetlen. A magyar nyelvű dicsőítő himnusz, a Velünk az Isten kezdetű ének aztán közösen is jól ment első nekifutásra - mivel ezt mai napig is éneklik a templomban. A ruszin nyelvű szövegek és dallamok pedig már régen nem részei a közösségi kultúrának, egyfajta passzívan lappangó egyéni tudás elemei csupán. A lemez első tizennyolc sávja, mely vallási folklórt tartalmaz, a teljes hanganyagnak mintegy 40 százalékát alkotja. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a maradék 60 százaléknyi gyermekdal, világi ének, népdal, ballada és rövid történet majdnem mindegyike az 1987-es felvételekről származik. Ez azt jelenti, hogy a ruszin nyelvű folklór reliktumai ma alapvetően az egyházi liturgiához és az egyházi ünnepekhez kapcsolódnak, vagyis a görög katolikus felekezethez való tartozás még mindig erős bástyája Görömbölyön 33 Adatközlő: Demjén István, sz. 1928. Idézi Szabadfalvi 1, 1999. 35. 34 Kőszegi Jenő visszaemlékezése. Görömböly c. helyi lap 1995. évf. 5-6. sz. 5.