A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Császári Éva: A szlovák nyelv elhalása és a kulturális elemek kiveszése Bükkszentkereszten

Kóczián Géza a Répáshután végzett etnobotanikai vizsgálataiban megállapítja, hogy a gombanevek inkább a cseh gombanevekkel mutatnak hasonlóságot: vaclavka - václavka obecní, osicsnyak - kremenác osikovy. A koleszonak-nak (kerék) nevezett gombalelőhelyeket minden család szigorúan őrzi és a titok apáról fiúra száll. Ez a mai napig érvényben van. Egyes vadvirágok szlovák elnevezései is erősen tartják magukat a köztudatban. Ezek közé tartozik például a kozedriszki - hóvirág, a fialka - ibolya, a vlcselnyik - farkasboroszlán, a konopka - békaszem, a konylk - odvas keltike és a cicavka - bársonyos tüdőfü, amelyek élő, funkcionáló kifejezések. Az állattartás jelentősége és gyakorlata jelentősen lecsökkent Bükkszentkereszten. A ló régen elengedhetetlenül szükséges haszonállat volt. Lovakat többen tartanak ma is, főleg erdei munkákra, faközelítésre. Bükkszentkereszten fellendülőben van a lovasturizmus, a lovasszánkózás. A szarvasmarha-tartás, a csorda, a legeltetés már a múlté. Csupán egyetlen család tart tehenet a községben. A hagyományos mesterségek közül a fakitermelés már vállalkozásban zajlik. A slogár (favágó) ma is élő, használatos kifejezés (igyem do slogu - megyek az erdőre), mészégetéssel csupán két vállalkozó, Hegedűs János és Venczel András foglalkozik. Az erdőművelést is vállalkozásban végzik a szmrecsinások (erdőmüvelők), akik szmrecsinába járnak (az erdőre járnak dolgozni). A népi kultúra fontos részét adják a kalendáris szokások. A tél és a tavasz időszaka gazdagabb jeles napokban. Az András-napi szerelmi jóslást már senki sem gyakorolja a községben. A Mikulás-járás is csupán az idősebb korosztály emlékeiben él. Akkor még Miklós-napra öltek disznót és a falubeli Mikulások elcsentek az üstben főzött hurkából. A Mikulás korántsem volt szívderítő jelenség: ám a félelmetes, gyermekeket riogató, láncot csörgető, bundát viselő Mikulás alakja, aki imádkozásra szólítja fel a gyerekeket, már a múlté. A Luca-járás és a Luca szék készítése ma már csak emlék. A hagyományőrző klub egyszeri alkalommal felelevenítette a Luca-járást: nagyapám húga, Hegedűs Frida öltözött be fehér lepelbe, arcát lekvárral és tollakkal kente be. A Luca szintén láncot csörgetve járta a falut és ijesztgette a gyerekeket. A karácsony előtti, december 8-tól (Mária-nap) 23-ig tartó szokás, amikor házrólházra járván megénekelték a szent család sorsát, szintén feledésbe merült. A szentestei vacsorát követő koledálást szintén a hagyományőrző klub keltette életre: egyaránt énekelnek magyar és szlovák karácsonyi énekeket (elnépiesedett egyházi énekekkel köszöntik a karácsonyt: Mennyből az angyal, Csordapásztorok, Narogyil sze Krisztusz pán, Jak ta jaszna hvezda). Az ünnepi étkezési szokásokban azonban konzervativizmus figyelhető meg: a füstölt kolbásszal készített habart gombaleves, a sült hal, a mákos bobájka a mai napig a karácsonyi menü alapját képezi. Ezen a napon a gyerekeknek azt ígérték, ha kibírják evés nélkül, este meglátják az angyalt. A régi, betlehemet dicsérő, betlehemesek (3 pásztor, 2 gubos lánccal, 1 angyal) helyét a katolikus egyház által összefogott betlehemező fiatalok vették át. A szilveszteri hosztyilás is a múlté, amikor a fiatalok egy lányos háznál gyűltek össze, ahova ennivalót is vittek magukkal és táncoltak. Az étkezési tilalmak manapság is élnek: tilos szárnyast, halat készíteni, viszont előnyös sertést enni, mert az kitúrja a szerencsét. Az újévi köszöntés, vinsoválás (a köszöntő-vinsováló versekkel együtt) is feledésbe merült. Az idősebb korosztály még mindig tartja magát ahhoz a szokáshoz, hogy újév napján csak férfiak, fiúk járhatnak újévet köszönteni, ugyanis a nők szerencsétlensé-