A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Orosz György: Magyarok, szlovákok, ruszinok, szászok, románok, zsidók a hajdanvolt közös hazában (Nemzetiségcsúfolók)

magyar bakák gyomra: emésztési és székelési zavaraik keletkeztek. Erről tudósít az alábbi románcsúfoló (diktálás után lejegyezve 2006-ban), ami magyar nézőpontból műfaját tekintve panaszének. Nagykárolyi körúti kaszárnya kellős közepén két kis katona keserves kínok közt, két kukorica közt, két kemény kukorica kását kakált ki kínjában kedden korán. Szülőfalumban (mind Révaranyoson, mind Kopócsapátiban) a II. világháború előtt számos zsidó család élt. Nem elkülönülve, nem egy tömbben, hanem a magyarok szomszédságában voltak a házaik. A régi öregek elbeszélései alapján a következő zsidó családnevek maradtak meg az emlékezetemben: Lebovics, Fris(májer), Klán (Klájn?), Svarc. A magyarok és a zsidók között jó, szeretetteljes kapcsolat volt. A zsidó lakosság különféle foglalkozásokat űzött. Volt közöttük suszter, varrónő, boltos (szatócs), mezőgazdasági termékeket felvásárló kereskedő, nádkötő iparos, százszorédes-árus (százszorédes = mesterséges édesítőszer). Többen közülük Kisvárdán működtettek boltokat, illetve ugyanott eladóként dolgoztak. Földműveléssel az ismert történelmi okok miatt nem foglalkoztak. A falu többségi magyar lakosainak szükségük volt a zsidó családok által nyújtott szolgáltatásokra. A zsidó boltosnál a falu magyar szegényei hitelre is vásárolhattak, s a tartozásukat akkor adták meg neki, amikor valamicske pénzhez jutottak. A keresztény és zsidó gyerekek együtt játszottak. A már pénteken elkészített ételek felmelegítése céljából a szombati munkatilalmi napokon a sparherdekben a tűzgyújtást és a tűz táplálását a zsidó családoknál keresztény gyerekek végezték. Az egyik keresztény adatközlőm, aki már réges-régóta az anyaföldben nyugoszik és ott várja „a holtak feltámadását és a jövendő örök életet",

47 felfedte előttem élete „nagy titkát": el tud számolni zsidóul tízig. Kérésemre sorjázta a számokat, amelyek így hangzanak: ejne, cveje, dreje, fire, fúnfe, zehze, zibene, áhte, nájne, céne. Természetesen az öreg parasztasszony nem tudhatta, hogy ez a számsor nem héber, hanem jiddis** nyelvű. A falu egykori izraelita lakosaira két elárvult zsidó temető emlékeztet: örök mementóként. A révaranyosi zsidó temető igen kis területen fekszik. A héber nyelvű felirattal ellátott néhány sírkövet akácfák övezik. A kopócsapáti zsidó temető viszonylag nagyobb kiterjedésű. A magyarországi rendszerváltozás első éveiben a falu számára ismeretlen személyek ezt a temetőt magas betonfallal vetették körül. Számos izraelita sírját megnyitották, földi maradványaikat felszedték és elszállították. Nem tudni, hogy kik és hová. Mindkét zsidó temetőt keresztények gondozzák. Mondjunk most búcsút szülőfalumnak és tegyünk egy utazást a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarországtól elcsatolt két területen. Először a Felvidékre látogatunk el, majd Erdélybe. Nagy Ilona néprajzkutató hozzám írt levelében (2006. szeptember 5.) küldött egy tótcsúfolót, a következő kísérő magyarázattal: „Nálunk Pozsony megyében (nagyszüleimnél) a kanalas tótok szoktak megszállni és télire a maradék árukészletüket hátrahagyni. Én viszont csak tót-csúfolót ismerek ugyanonnan. " Ez a tótcsúfoló a szlovák etnikum nagy szegénységén élcelődik, de az is kifejezésre jut benne, hogy ennek ellenére a tótok „nagy zúrnak" tartják magukat. 47 Hiszekegy. In: Emeljük föl szívünket! 1984. 115. 48 Aptroot, M. -Nath, H. 2002. A zsidó kultúráról I. még: Kányádi S, 1989.; Kriza 1., 1990.; Scheiber S, 1996.; Nagy I., é. n.