A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON - Orosz György: Magyarok, szlovákok, ruszinok, szászok, románok, zsidók a hajdanvolt közös hazában (Nemzetiségcsúfolók)

Ha a Föld az Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta. A történelmi Magyarországon élt nemzetiségeink kultúrájáról, életéről szóló írásoknak se szeri, se száma. A szerzők közül itt csak néhányat említek meg: Ács Zoltán,

5 Manherz Károly,

6 Bellér Béla.

7 2006-ban jelent meg Klement Judit, Miskolczy Ambrus és Vári András szerkesztésében a Szomszédok világai (Kép, önkép és egymásról alkotott kép) című tanulmánykötet,

8 amely az etnikai előítéletek történetével foglalkozik, s jó összegzése a nemzeti sztereotípiáknak. A „Hungarus" identitás hangsúlyosan szerepel ebben a könyvben. A magyar közköltészet egyik igen érdekes műfaját képviselik a nemzetiségcsúfolók. Ezek összefoglaló jellegű bemutatásához Küllős Imola Csörsz Rumen Istvánnal közösen írt művében,

9 valamint Küllős Imola monográfiájában

10 található kutatási eredményeket vettem alapul. A 17-18. századi magyar közköltészetben még nincsenek a mai értelemben vett nacionalista felhangok, valóságos nemzetiségi ellentétek. Nem is lehettek, hiszen a soknemzetiségű Magyarországon a „magyar nemzet", a „Hungarus" identitás területi, nem pedig nyelvi-etnikai fogalom volt. A gúnyolódás, csúfolódás oka és témája minden esetben a másság. Ezt tetézték az aktuális politikai és társadalmi ellentétek. A mulattató céllal írt közköltészeti nemzetiségcsúfolókban a másság a legfőbb humorforrás: az idegen ember komikus, gyakran érthetetlen keveréknyelve, szokatlan öltözéke, nevetséges szokásai és a jellegzetesnek tartott nemzeti eledelei és italai.

11 A németeken, tótokon és a cigányokon kívül alig találkozunk más nyelvet vagy nemzetiséget csúfoló énekkel a 18. századi közköltészetben.

12 A legkorábbi, két változattal képviselt tótcsúfoló versünk 17. századi, a Szentesi daloskönyvbe (1704) jegyezték fel Cantio alia de schlctvis (Más ének a tótokról) címmel. A tótok szokásait a versszerző köztük laktában ismerte meg, s a jobb körülmények között, magasabb életszínvonalon élő magyarok nézőpontjából gúnyolja. A névtelen magyar énekszerző tulajdonképpen nem is a tótok nagy szegénységét csúfolja, hanem azon mulat, hogy sanyarú körülményeik ellenére a tótok úrnak tartják magukat.

13 A közköltészeti csúfolókban, ivónótákban gyakran előkerülő motívum volt a „nemzeti italok" szembeállítása: a magyarok boraihoz képest a németek és tótok söre csak kotyvalék. Ugyanilyen becsmérlő, csúfondáros hangon szóltak a jellegzetesnek tartott ételekről: a tótok zab- és hajdinakásájáról, zsírtalan, habart, savanyú ételeiről vagy a németek háromszori böjtöléséről és „káposztazabálásáról" - összehasonlítva a sokkal jobb minőségűnek tartott magyar koszttal, elsősorban a búzakenyérrel és a gyakran fogyasztott zsíros pecsenyékkel.

14 A 17-18. századi közbeszédben mindig összekapcsolták a szegé5 ÁcsZ., 1984.; Ács Z. 1994. 6 Manherz K, 1984.; Manherz K., 1988. 7 Bellér B., 1981. 8 Klement J.-MiskolczyA.-VúriA., 2006. 9 Küllős J.-Csörsz Rumen !., 2000. 17-51., 223-271.. 499-515. 10 Küllős!.. 2004. 11 Küllős/., 2004. 169-170. 12 Küllős!., 2004. 173. 13 Küllős l.-Csörsz Rumen I. 2000. 499.; Küllős /., 2004. 174-175. 14 Küllős i, 2004. 168-169.