A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
KÖZLEMÉNYEK - Szilágyi Miklós: A népviseletek a néprajztudomány látókörében
A NÉPVISELETEK A NÉPRAJZTUDOMÁNY LÁTÓKÖRÉBEN SZILÁGYI MIKLÓS A Kárpát-medence egy-egy faluja, városa (egyszersmind etnikus kisközössége) egykor volt parasztviseletének olyan megidézése, amilyennel a kedves látogató ebben a látványtárban találkozik, minden apró részletében hiteles. Egy páratlan szorgalmú és áldozatkészségű magángyüjtö által egybehordott, komoly önértékkel bíró öltözet-együttesek mindegyike azért készült eredetileg, hogy „valaki" viselje azt, s nem azért, hogy - stilizált színpadi kosztümként - emlékeztessen egy véglegesen a múltba tűnt világra. A hitelesség kinyilvánítása ellenére mégis azzal kell kezdenie ennek a nagyközönség érdeklődő figyelmére számító szép és tanulságos - bízvást megfogalmazhatom: Magyarországon páratlan - látványosság szakmai értékeléséi-értelmezését magára vállaló néprajzkutatónak, hogy az egyszer-valamikor jellemző volt népi öltözékeknek ez a különös kavalkádja - így együttesen - mégsem a véglegesen a múltba tűnt paraszti világ - az egykori magyar „valóság" - pontos és hü tükörképe. Hogyan is lehetne az a kiállító tér szűkös lehetőségeihez alkalmazkodni kénytelen válogatás? - fogalmazható meg azonnal a látvány eltervezőinek védelmében. Hisz a legmerészebb képzelettel sem álmodhatunk olyan monumentális „népünnepélyt", ahová minden, a maga szépségévei-különösségével dicsekedni akaró magyar (és nem magyar) falu-város elküldhetné egy-két képviselőjét, akik azután - a bemutatkozás szándékával - zárt sorokba rendeződve felsorakoznának, úgy ahogyan e kiállításon látható. Hadd tegyem hát hozzá a fenti tagadáshoz: természetesen én sem egy „elképzelni is lehetetlen" népünnepély - tehát konstruált ál-valóság - szereplőiként tekintek ezekre a népviseletbe öltöztetett bábukra. De tartok attól, hogy a paraszti múlt titkaiba be nem avatott kiállítás-látogatót megtéveszti ez a pompázatos szépség. Ezért érzem szükségét, hogy megfogalmazzam mindazt, amiről a kíváncsi szemeknek felkínálkozó látvány csupán félreérthetően, pontatlanul, egyoldalúan tud informálni. (Hiszen mindazt, amit a szaktudomány tud az egykori paraszti életformáról, s ennek részeként a népviseletekről, nem is lehet belesüríteni egyetlen látványtárba...) Összefoglalom tehát röviden, hogy milyen viszonyban is van egymással a paraszti létforma mint „valóság", és ez a „tükörként" felkínált tetszetős-látványos népviseleti bemutató! Arra persze nincsen lehetősége annak, aki egy népviseleti kiállítás ajánlását fogalmazza, hogy a paraszti munkavégzés megannyi nehézségét-vesződségét és a cselekvési automatizmusok hátterében meghúzódó sokrétű tapasztalati és az ősöktől megörökölt hagyományos tudást részletesen megidézze. Pedig a paraszti tudás-egész, no meg a parasztos életszervezés: a folytonos munkában lét legalább felszínes ismeretére is szüksége lenne annak, aki az olykor igencsak fényűző anyaghasználatú, máskor a legegyszerűbblegolcsóbb kelme különös szépségét felvillantó öltözékek egykori viselőinek habitusára, ezzel együtt a mindennapokat megszervező kultúrájukra szeretne rálátni. Hiszen ezek a kimódoltan szép, de „magamutogatásra" való ruhák jószerével csak a ritka ünnepnapokba belefelejtkező emberről szólnak! A munkanapokon felöltött durvább anyagú és dísztelen, ám felettébb praktikus ruhafélék, öltözet-együttesek a néprajzkutatók érdeklődését is alig-alig keltették fel a néprajzi vizsgálódások megindulásakor még évtizedekig: múzeumi
