A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

KÖZLEMÉNYEK - Boros László: Néhány adalék Tokaj gazdasági, társadalmi életéhez (1850-1950)

3. kép. A Patkó kőbánya. A kép felső részében már a Tarnak bánya látható gróf Széchenyi István gőzhajóval érkezett Sárospatakra. Tíz hónappal később, 1846 júliusában a Pannónia gőzössel Tokajban tett látogatást. Hatására a 19. század második és a 20. század első felében egyre több követ szállítottak a gőzhajók által vontatott uszályokon. A Szatmár nevü gőzvontató és a hozzá tartozó uszályok 1904 és 1911 között átlagosan évi 167 üzemnapot dolgoztak. A Sátoraljaújhelyi Folyammérnöki Hivatal évente átlagosan 40 ezer m

3 andezitet szállított hajóval a tokaji kőbányákból. A Tiszán és a Bodrogon a legmodernebb hajóparkkal az M. F. T. R rendelkezett. Hajói (pl. az 1910-ben épült, 120-120 LE-s, lapátkerekes „Ipoly", a „Csaba", a „Tahi" valamint a „Vásárhelyi") főként tokaji követ szállítottak a Közép- és Alsó-Tiszavidékre. A magánvállalkozók sokféle árut, így követ, fát, cukorrépát, gabonát, lent, almát, bort fuvaroztak. Két legnagyobb hajójuk a 250-250 tonnás „Maros" és „Katica" nevü fedeles fahajó volt. A sátoraljaújhelyi Zemplén Vármegyei Levéltárban őrzött okirat szerint 1930-ban Tokajban hajózási társaság alakult kőszállításra: „Alulírott, Szász Géza szállító és Binét Jenő kőbánya-tulajdonos tokaji lakosok tisztelettel bejelentjük, miszerint Tokaj szék- és telephellyel Tiszai Gőzhajózási Vállalat Szász Géza társa közös cég alatt közkereseti társaságot létesítünk és az A. pont alatt csatolt igazolvány alapján e közkereseti társaság a Tisza és mellékfolyóin áruknak vízi fuvarozásával foglalkozik."

6 A tiszai hajópark nagy részét 1944-ben a németek elsüllyesztették, s csak a 40-es évek második felében emelték ki a hullámsírból és építették újjá. Tokaj mezőgazdaságában a 19. század második felében is a szőlő- és bortermelés, és az ehhez kapcsolódó borkereskedelem állt vezető helyen. A Tisza szabályzása, az árvízvédelmi töltések megépítése előtt a gyakori vízelöntések miatt nem volt szántóföld a település határában. A vízjárta területeket rét és legelő formájában az állattenyésztés, főként a szarvasmarhatartás hasznosította. Ezen ágazat nemcsak húst és tejet szolgáltatott a lakosság számára, hanem trágyát is biztosított a szőlőültetvényeknek. 6 Zemplén Megyei Levéltár; Boros L., 1996. 53.