A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)
Alabán Péter: „Légi háború" Ózdon 1944-ben
/lz 7944. október 31-i bombatámadás helyszíne a Hangony-patak mentén részüket „osztogatással" szociálpolitikai célokra fordították. Horthy sikertelen „kiugrási kísérlete", majd kormányzói hatalmáról való lemondása után 1944 októberében Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezetője került hatalomra. 18 A „nemzetvezető" irányítása alatt álló „hungarista állam" november 3-án hozott 3840/1944. számú rendelete értelmében „a zsidók minden vagyona a nemzet vagyonaként az államra száll". Ezzel a döntéssel a végrehajtó hatalom végképp pontot tett a magyarországi zsidóság gazdasági likvidációjának végére. 19 Kárenyhítés végett az ózdi iratok között az említett berendezési tárgyakon és bútorokon felül további tételesen összeállított listákkal találkozhatunk. Mai szemmel olvasva ezeket a kiutalási kérelmeket, meglepő „apróságokat" láthatunk, mindez azonban a háborús körülmények között meg- és túlélni próbáló helyi lakosság nagy részére jellemző vagyoni helyzet hü tükörképe. V. István helyi lakos ennek megfelelően 6 db párnahuzatot, 18 A Lakatos Géza kormányát (1944. augusztus 29-október 16.) követően hatalomra kerülő Szálasi 1944. november 4-től egy személyben volt miniszterelnök és államfő. 19 A témával kapcsolatban részletesebben lásd Kádár G.-Vági Z, 2005.