A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Gyulai Éva: Aszalay Ferenc, Rákóczi egykori szekretáriusa végrendelete és hagyatéki leltára (Miskolc, 1728-1729)

Item. Az kilencven rubintú harminc arany boglárokkal és közikben fűzött apró gyöngyökkel ékesült konty[o]t lekötő bársony párta, egy öt gyémántos gyöngyre való arany fekete zománcos függő, az négy rubintos és három smaragdusos arany, kontyra vagy mellyrc való nagy boglár, az gyöngyös pártárúi leszedett rubintos és smaragdusos arany boglárok, mellyek mind egésszen az első édes feleségem számára valók voltának, az Fiamé lesznek. Úgy minden nyakra való gyöngyök, nevezetessen mellyek az szegény Haller Sámuelné asszonytúl általam vetettek, ismét más egy főre való tíz sor gyöngyök, az két kézre való tarkásan fűzött gyöngyökkel együtt. Az mely tíz sor nyakra való gyöngyök arany golyóbiskákkal vannak öszvefűzve, mivel azo­kat mostani méltóságos Personalisné 168 , tekintetes Paxi Daroczi Katalin asszonynak igírtem, azokat oda kell adni, ha én nem adhatom. Az első édes feleségem számára vett indiai módra szépen festett kék bársonyú varró láda légyen [...]. Huszonegyedikszer. Az schezamat lí,,J hat fekete lovakkal és a bőrös kocsit is négy fekete lovakkal és szerszámokkal a Fiamnak hagyom, vagy ha úgy leszen jobb, el kell adni egyiket, ne­vezetessen a schézát hat lovakkal és szerszámokkal, és az árok a Fiam számára fordíttassanak. Az négy igás lovak és vasas szekér Bartffai György szolgám dispositioja szerint kívántató szükségre valók lesznek. Az melly lovaim vannak pedig a Keresztesi 170 vad ménesen, azok közzül egy gyer­mek ló adassék Aszalai András öcsémnek, más gyermek ló Bartffai György szolgámnak, a többi vagy megtartassék az Fiam számára szaporodásnak okáért, vagy (ki tudja, micsoda idők lesznek) eladattassék. Huszonkettödikszer. Az juhaim közzül annyi tartassék meg az házi szükségre, amint Bartffai Györg szolgám ítíli. Hagyok mindazáltal belőllök Eötvös Ferenc sógor uram első felesé­gétűi, Aszalai Zsófia húgom asszonytúl [való] két leánykáinak tizenkét juhokat, Csiszár Istvánné húgom, Aszalai Mária számára is tíz juhokat, az öcsémnek, Aszalai Andrásnak tizennégy juhokat. Huszonharmadikszor. Az szarvasmarháim közzül hat tehenek és hat szántásra való ökrök tartassonak meg, a többeket el kell adni, hagyok mindazáltal Aszalai András öcsémnek négy ökröt, három tehenet, Eötvös Ferenc uram említett két leányi számára két tehenet, Csiszarné húgomnak két tehenet, Aszalai Zsuzsanna húgomnak is két tehenet. Item Tordai Szabó Györgyné asszonynak is két tehenet. Item. Hosszufalusi Jánosné Dőri Sára néném asszony gyermekinek egy-egy tehenet, úgy­mint Kovács Ferencné húgomnak és Hosszufalusi Zsigmond és Sámuel öcsém uraméknak is. Item. Berecz Dorkónak, kit Csindom molnár fiának házasított volt ki az szegény első fele­ségem, jóllehet jobbágyom lévén, az pestisben megholt atyja, és arrúl valamelly marhácskák szál­lottanak reám, de mind elvesztenek Lengyel Országban szaladásomkor, mindazonáltal hagyok egy jó üszőt. Item. Az szegény második feleségemnek kedves szolgálója lévén Ficsor Panna, kit Keresztesre házasított ki, Halászinak hagyok egy jó üszőt. Kati leányzó szolgálónak egy tehenet. Item. Néhai Paloczi Horváth Györgyné tekintés nemzetes Monoki Erzsébet húgom asszony leánykájának egy pár üszőt. Az több marhákat, hogy a cseléd kevesedjék, el kell adni, és az árokat Fiam számára tartani. Huszonnegyedikszer. Volt Kesziben felhajtva Malyibúl hatvanhét derék sertésem, ami­neműeknek párja legalább az elmúlt ősszel könnyen elkölt húsz vonás magyar forintokon, azok közzül szegény második feleségem torára hármat ölettem le, a többit négy teheneimmel, juhaim­mal, kecskéimmel és hat béres ökreimmel, nemkülönben ottan és Ragályon (s úgy tetszik Imolyan is) a jobbágyoknak kiosztott ökreimmel Ragályi Zsigmond, Menyhárt, László, Ferenc uramék és Ragályi Anyicska foglalták el, házi és konyhára való réz, vas és egyébb eszközökkel négy ón tálakat 168 (latin-magyar) személynök felesége 169 csézámat 170 ma: Mezőkeresztes. Ez a helység a középkor óta a bükkaljai szilaj állattartás központja.

Next

/
Thumbnails
Contents