A Herman Ottó Múzeum évkönyve 47. (2008)

Janó Ákos: Hagyományok és legendák Sárospatak múltjából

Gertrud, IL András felesége (szül. 1185-ben) Barthold meráni herceg (majd horvát és dalmát fejedelem) lánya, bizonyos források szerint 1202 végén ment férjhez András magyar herceghez. Férje trónra lépése után a magyar főurak az idegenek szertelen pártolása, pazarlása és önkényeskedése miatt a pilisi erdőben, más források szerint a pataki ispánság, a későbbi Zemplén egyik legrégibb településén, Leleszen megölték. (Pallas lexikon.) Szívét férje az ottani premontrei prépostság templomában helyezte el. Ha Anasztáziáról elképzelhető volna is (mint ahogy a hagyomány tartja), hogy a központi hatalomtól távoli, rideg erdőispánsági birtokon szeretett tartózkodni, ez a politikai életben otthonos, a király helyett is uralkodni vágyó meráni neveltetésü Gertrudról aligha feltételezhető. Az a kérdés is méltán felvethető, hogy amennyiben Szent Erzsébet születési helyének Sárospatakot tekintették, sem a korábbi időkben (amikor a templom Keresztelő Szent János fejevételének emlékét szolgálta, sem később, legalább annak késő gótikus csarnoktemplommá történt átépítése (1492) után, azt nem Szent Erzsébet tiszteletére szentelték. Az egyház életében a legutóbbi időkig a Szent Erzsébet-k.\i\i\isz ápolásának semmi jelét nem láthattuk, bár erre a fő- és mellékoltárok bő lehetőséget kínáltak. Az 1435-ből és az 1438-ból fennmaradt jegyzékek szerint a már háromhajós bazilikális gótikus templom főoltárát Szent Miklós, a mellékoltárokat a Boldogságos Szűz, Szent Lukács, Simon és Júdás apostolok, valamint Krisztus teste tiszteletére szentelték. (Soós Imre: Az egri egyházmegyei plébániák történetének áttekintése. Bp. 1985. 530-534. Közli: Kuklay Antal). Fentieknek ellentmondani látszik Kuklay Antal írása, amit már e dolgozatom elkészítése után kéziratának másolataként küldött meg részemre, s amelyben arról tudósít, hogy a pataki egykori plébániai iskolában tanuló Szálkai László iskolai jegyzetfüzete részletes kalendáriumot tartalmaz, felsorolva abban a helyileg megült ünnepeket, így az Erzsébet-n^poX is, mint a szent nevenapját, azt piros tintával jelölve. Nagyjából ez időben (1499-ben) VI. Sándor pápa elrendelte a ferences rendiek számára Szent Erzsébet ünnepének megülését. Úgy hisszük, hogy a 13. és a következő századokban is a kiemelkedő egyházi és világi személyek születési helyének még nem tulajdonítottak olyan jelentőséget, mint a nemzeti romantika századaiban, vagy napjainkban. Hogy csak egyetlen példára utaljak, máig is vitatott Bocskai István fejedelem kolozsvári vagy kismarjai születésének helye. Ő maga a Kismarjában már korábban ott élt és az általa letelepített hajdú lakosság számára adott kiváltságlevelében is csak elődei és a maga származáshelyére, és nem születéshelyére utal. Szent Erzsébet kultusza sem elsősorban a születéshelyet illető tiszteletadást, hanem életének példaadó, követendő voltát volt hivatott kifejezni. Szálkai László, valamint iskolamestere, Kisvárdai János számára is az egyetemes egyház szentjei között meghatározott, kiemelt szerepe lehetett a szent magyar származásának. VI. Sándor pápáról pedig nem gondolhatjuk, hogy a tiszteletadásnak és az arra való buzdításnak indoka lehetett éppen születésének helye, már csak azért sem, mert rendeletét nem a pataki, hanem az Európa-szerte működő ferences szerzetesrendek számára küldte. Úgy látjuk, hogy amint nemzeti történelmünk nagy eseményeinek és kiemelkedő személyiségeinek sajátos, romantikába hajló emlékezete a 18. század folyamán kezdett kifejlődni és történelmi tudatunk, nemzeti hagyományaink részévé válni, úgy Szent Erzsébet kultusza is ez időben kezdett kialakulni. Hogy ismét Szűcs Jenőt idézzem: „Számolnunk kell azzal, hogy a 18. század érdekes korszak. E korszak kezdi felfedezni a forrásokat, s már elég sokat tud a történelemről, ugyanakkor nem nagyon fejlődött még